Az elmúlt években már sokszor felröppent a hír, hogy valamelyik nagyobb üzletlánc bevásárlóközpontot kíván építeni Érmihályfalván. Egyesek szerint szükség lenne rá, mások szerint a városban nincs megfelelő vásárlóerő, hogy elbírja azt. Hogy kinek van igaza, az rövidesen eldőlhet, hiszen immár biztos, hogy lesz ilyen központ: a Penny Market érkezik.
A város talán legnagyobb forgalmú pontján, a körforgalomnál vettek területet az építkezéshez: a korábbi autójavító műhelyt, a jobbról mellette lévő lakóházat a hozzájuk tartozó telkekkel, illetve további területeket az Arany János utca legelején. Bal oldali képünk csütörtök délután készült és immár történelmet megörökítőnek tekinthető, az utolsó alkalom volt, amikor az említett lakóház még állt, hiszen pénteken reggel – amikor jobb oldali fotónk készült – már megkezdődött a bontás, a háznak már hűlt helye, csak a törmeléket pakoló erőgép van a helyén. Folytatása következik.