A hajdúnánási fotósok az ünnepség kezdete előtt mintegy két órával érkeztek meg Érmihályfalvára, hogy vendéglátóik, az Érmellék 2009 Fotóklub tagjaival előkészítsék a kiállítást, és a falakra kerüljön az 50 kép (az alkotók: Varga Kincső, Szűcs Márta Klára, Molnár Andrásné, Török Zoltán, Csuja Viktor, Harangi Zsolt, Füz László, Borbély Máté, Eszenyi Arnold, Nábrádi Péter).
Az ünnepség elején Nyakó József polgármester köszöntötte a megjelenteket, köztük a testvárváros fotósait, majd Karsai Attila alpolgármester elevenítette fel a kapcsolatfelvétel első lépéseit. Mint emlékeztetett rá, december elején városunk küldöttsége részt vett Hajdúnánás városnapi rendezvényein, amikor fotókiállításra is sor került. Akkor fogalmazódott meg az ötlet, hogy a testvérvárosi kapcsolat keretében a fotósok is alakítsanak ki együttműködést.
Mint később kiderült, ez az ott el is hangzott felkérés adta meg a végső lökést a nánási fotósoknak, hogy az addigi baráti társaság klubba szerveződjön, hiszen máris érmihályfalvi látogatásra szóló meghívást kaptak.
A vendégek nevében Harangi Zsolt (képünkön) állt mikrofon elé, aki az egész csapatra jellemző vidám hangulatú beszédben mutatta be újsütetű klubjukat, melyben olyan demokrácia honol, hogy mindenki egyszerű tag. Legalábbis eddig úgy volt, mert a szónok ez alkalommal jelentette be nagy derültséget okozva vele szemben ülő társainak, hogy mostantól ő az elnök. Aztán komoly(abb)ra fordítva a szót hozzátette, hogy valójában a facebook-közösségi oldalon alakultak meg, és jobbára ott is tartják a kapcsolatot. Munkájukban a mennyiség mellett a minőségre törekszenek, bemutatva a világot saját látásmódjuk szerint. Jelszavuk: Csak a fény számít.
A vendégeket köszöntötte a házigazda klub elnökeként Bíró Károly, szorgalmazva a további kapcsolattartást, a közös munkát.
A továbbiakban került sor a Magyar Kultúra Napi előadásra, illetve a Pódium Díjak átadására, melyeken máris sűrűn kattogtak a helyi és a nánási fényképezőgépek is. A fotósok a továbbiakban – az önkormányzat támogatásának köszönhetően – a Kristály étteremben folytatták az ismerkedést, ahol már nem csak szakmai tapasztalatcserére kerülhetett sor, de a konkrét együttműködésről is szót ejtettek: egy ötletként megfogalmazódott, hogy a fotósok egymás településeiről készítsenek fotódokumentációs anyagot, a vendég szemével láttatva azokat.
(Fotók: Érmellék 2009 Fotóklub)