Csatlakoznak a mobilitás hetéhez

Csatlakoznak a mobilitás hetéhez
2018. September 19.
Az önkormányzat és az iskolák akciójához csatlakozzanak azáltal, hogy gyalog, illetve minden nem motor hajtotta közlekedési eszközzel (kerékpárral, rollerrel, gördeszkával, stb.) birtokba veszik az alább jelzett, lezárandó útszakaszt.
/vlm/Image/Show/84/

Idén szeptember 16. és 22. között tizenhetedik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. A kampányhoz idén csatlakozik Érmihályfalva is, tudtuk meg Karsai Attila alpolgármestertől. Ennek keretében szeptember 21-én, pénteken 14 és 19 óra között lezárják a motorral hajtott járművek számára a főteret (a régi Városházától), illetve az abból nyíló Köztársaság utcát a városi parkig. A kezdeményezés célja természetesen ugyanaz, mint az egész kontinensen: felhívni a figyelmet a környezetszennyezésre, illetve a környezetvédelem fontosságára, fejtette ki az elöljáró, hozzátéve: értesítést küldtek ki az útszakaszon lakóknak és az ottani kereskedelmi egységeknek a témában, de azt is kérik, hogy a szóban forgó területen vegyék figyelembe parkoláskor az akciót. Ugyanakkor kérnek mindenkit, hogy az önkormányzat, illetve az általános és a középiskola közös akciójához csatlakozzanak azáltal, hogy gyalog, illetve minden nem motor hajtotta közlekedési eszközzel (kerékpárral, rollerrel, gördeszkával, stb.) birtokba veszik a jelzett útszakaszt.

(erdon.ro)