Cserkész “üzletemberek” az adventi vásárban

Cserkész “üzletemberek” az adventi vásárban
2014. December 23.
A Kölcsey Ferenc cserkészcsapat tagjai úgy döntöttek, hogy szerencsét próbálunk és mi is csatlakozunk az adventi ünnepi vásár “vállalkozóihoz”, áruba bocsájtva karácsonyi portékáinkat. A vasárnapi árusítás nem várt sikerekkel járt.
/vlm/Image/Show/84/
A cserkészek az adventi vásár standjánál

Nagy volt a készülődés, de még nagyobb az izgalom advent negyedik vasárnapjának a közeledtével. A szorgos kis kezek megállás nélkül dolgoztak a szombati, maratoninak nevezhető kézműves foglalkozáson, amire új székhelyünkön, a tótfalui óvoda épületében kerítettünk sort. Igyekeztünk minél sokszínűbb darabokat készíteni, remélve, hogy munkáink elnyerik a vásárlók tetszését. Ahogy az a képeken is látható, őrseink nagyon nagy figyelemmel és fegyelemmel szorgoskodtak a képeslapok, többféle karácsonyfadísz és mézeskalács elkészítésén.

A vasárnapi árusítás nem várt sikerekkel járt. A talpraesett kis “üzletemberek, üzletasszonyok” szinte szempillantás alatt túladtak munkáikon, mosolyukkal meglágyítva a járókelők szívét. A nap végén elégedetten szürcsölgethettük a teánkat: megérte dolgozni!

Ez úton szeretnénk a magunk, valamint a 14-es számú Érmihályfalvi Kölcsey Ferenc Cserkészcsapat összes tagja nevében megköszönni a Polgármesteri Hivatalnak és Nyakó József polgármester úrnak a lehetőséget, hogy hozzájárultak csapatunk jövő évi “zsebpénzének”; gyarapodásához. Annál is inkább, mivel a jövő év elejére tervezzük cserkész egyenruháink kiegészítését. Így a vásárban összegyűjtött pénzt egységes cserkésznyakkendők és kalapok megvásárlására szeretnénk fordítani.

Az év vége közeledtével ugyanakkor szeretnénk a cserkészek, cserkészjelöltek szüleinek, rokonainak is megköszönni a bizalmat és támogatást, remélem jövőre egy még aktívabb év elé nézünk!

Kellemes Ünnepeket és

Békés, Boldog Új Esztendőt kíván

Széles Csilla és Gliga Judit

az Érmihályfalvi

Kölcsey Ferenc Cserkészcsapat vezetői

Keresés