Cserkésztalálkozó a Hegyközben

Cserkésztalálkozó a Hegyközben
2018. October 23.
Az Érmihályfalvai 14. Kölcsey Ferenc cserkészcsapat is részt vett a Bihar megyei cserkészek Hegyközben tartott találkozóján.
/vlm/Image/Show/84/

Minden évben megrendezi a Bihar Megyei Cserkész Ifjúsági Szövetség (BICSISZ) a megyei cserkészek találkozója, amelynek évente más-más település a házigazdája. Idén a sor a csatári cserkészcsapatra került, akik úgy gondolták, hogy a szomszédos Hegyköztóttelekre invitálnak bennünket. A találkozó lényege, hogy a bihari cserkészek még egy utolsó alkalommal együtt lehessenek, mielőtt megérkezne a hideg idő. Megérkezésünkkor a házigazdák Galik Gyula cserkészvezető vezetésével megvendégeltek bennünket, ezután a helyi római katolikus templomban áldást kaptunk Bodor Zoltán plébánostól és indulhattunk is a portyánkra. Az úton megcsodálhattuk az őszi színekben pompázó erdőt, a túra végén pedig kivételes látványban volt részünk, hiszen a síteri tóig meneteltünk. Ott csapatokat alkotva métáztak, fociztak, kidobósoztak, és különböző csapatépítő játékokat játszhattak a cserkészek. A jól bevált bográcsos, amit vendéglátóink készítettek el nekünk, jó energiaforrásnak bizonyult, így késő délutánig játszhattak még cserkészeink. Ezúton szeretnénk megköszönni a hegyközcsatári csapatnak a szíves vendéglátást és az élményekkel teli napot.

Gliga Judit tanítónő, cserkészvezető

Keresés