Debreceni alkotó kiállítása Érmihályfalván

Debreceni alkotó kiállítása Érmihályfalván
2018. December 19.
Az álmok útján címmel nyílt kiállítás hétfőn este az érmihályfalvi városi könyvtár galériájában. A debreceni Nagy Adrienn festményeit, grafikáit január közepéig lehet megtekinteni.
/vlm/Image/Show/84/

A debreceni Nagy Adrienn nem ismeretlen olvasóink előtt, hiszen egy októberben, a szomszédos megyeszékhely Méliusz Juhász Péter Könyvtárában tartott kiállítás kapcsán már bemutattuk – akkor képzőművész mivoltában, azóta pedig mint masszőrt lapunk kalendáriumában is (ami megvásárolható volt a helyszínen). Az okot az szolgáltatta, hogy a masszőrt klienseinek jórésze a határ innenső oldaláról keresi fel a gyógyulást keresve, előttük is fokozatosan kibontakozott a “fiatalkori vonzódásához” visszatalált alkotó eddigi munkássága. Korábbi írásainkban előrevetítettük, hogy tekintettel a főleg érmelléki klienskörre, Érmihályfalván is lesz egy tárlat. Ennek megnyitójára került sor hétfőn este a Máté Imre Városi Könyvtár galériájában, mely szinte szűknek bizonyult: közel 100-an érkeztek az eseményre a helyiek mellett a környező településekről, de népes csoport jött Debrecenből is. A rendhagyó megnyitóbeszédet lapunk újságírója, Rencz Csaba tartotta, aki maga nevezte azt rendhagyónak, egyrészt, mert ő maga “a másik oldalon” szokott tudósítóként állni, másrészt, mert nem ragadtatta magát képzőművészeti-szakmai elemzésre, mivel nem tartja magát szakértőnek és saját szakmájából szerezett tapasztalatokból tudja, milyen az, amikor “mindenhez is értők” okítanak másokat.

Az alkotó bemutatása és a kiállítás létrejöttének felelevenítésére szorítkozott, a festményekről és grafikákról, az azokba “rejtett” érzelmekről a legszakavatottabb, alkotójuk gondolatait hallgathattuk meg, melyeket Felvinczi Erzsébet tanítónő és Boros Emőke tanárnő, a Móka színjátszó csoport tagjai tolmácsoltak, miközben az alkotások ihlette zenét is hallgathattuk – utóbbiak szerzője Kiss Izabella, aki Győrből érkezett ez alkalomra! Ennek előtte még Nyakó József polgármester is köszöntötte a megjelenteket, külön örömének adva hangot a népes magyarországi csoport láttán, kérve őket: jöjjenek máskor is, mert “ez egy jó hely”. A város örömmel ad helyet a kiállításnak, mely “főszereplője” révén a testi és a szellemi épülést ötvözi, tette hozzá. Az eseményen adventi dallamokkal közreműködött a Veres László Zsolt Város Kórus és a Furfangos Furulyások csoport, Darabont Aliz zenetanárnő vezetésével. A mintegy félórás megnyitó Nagy Adrienn meghatódott szavaival zárult, ebben hálát adott a Teremtőnek a gyógyítás és az alkotás képességéért, illetve megköszönte gyermekeinek, barátainak, hogy támogatják munkájában. A vendéglátásáért a városnak mondott köszönetet: a polgármesternek egy, a Hazaváró Édesanya szobrát, míg a tárlat megnyitójának egy, annak fotója alapján készült debreceni tájképet ajándékozott. A tárlat január 19-ig tekinthető meg az érmihályfalvi könyvtárban, az alkotások megvásárolhatóak.

(erdon.ro) (További képek ITT.)

Keresés