
Sziky Attila nevével már találkozhattak olvasóink, amikor ezen az oldalon a kerékpáros akrobatikát kedvelő fiatalok csoportja bemutatta tudását, terveit. Úgy tűnik, nevezett a legkitartóbb közülük, aki a motokrosszban is bemutatkozott már. Pár hete egy videoklipet készített barátaival, mely a youtube videómegosztón megtekinthető.
Mindennek kapcsán kérdeztük meg Sziky Attilát, milyen évet tudhat maga mögött, mint önfinanszírozó extrém sportoló. Íme a válasza:
“A 2013-as évem sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Mióta a dirt jump extrém sportot művelem, azóta mindig sikerült elmennem más helyekre gyakorolni, például Félixfürdőre, vagy Magyarországra, vagy a barátaim jöttek el hozzám. Tavasszal sajnos az időjárás nem engedte, hogy gyakoroljak, csak júniusban kezdhettem el “visszagyakorolni” a trükkjeimet. Nagyon sokat dolgoztam (lapátoltam), hogy a régi dirt-pálya első ugratóját rendbe tegyem, és majdnem az eredeti formáját nyerje vissza. Sajnos, ezt az ugratót minden egyes alkalommal javítanom kellet az év folyamán, mert az állatok (birkák, tehéncsordák) keresztül jártak rajta, de az is megesett, hogy valakik egyszerűen elhordták a földet… Egy nagyon fontos versenyre, a július végén megrendezett Gyulabike Fesztiválra készültem, szinte napi gyakorlásokkal, amikor a verseny előtt 2 nappal egy hatalmasat estem egy rosszul sikerült 360 fokos ugrás közben. A jobb térdemre estem, alig tudtam utána felállni. Közel egy hónapot ki kellett hagynom. Augusztus végén támadt az ötletem, hogy össze kellene hozni egy bringás videót, de közben ugyanúgy rásérültem a jobb térdemre, ráadásul meg kellett műteni egyik lábujjat, majd egy rossz lépés miatt kificamodott a térkalácsom… Nagyon sok időt ki kellett hagynom, ezért is örülök, hogy végül csak sikerült elkészíteni a videót. Nagyon remélem, hogy jövőre jobban tudok majd telesíteni.”
Az említett videó ide kattintva nézhető meg.