Edzőmeccs bajnokság közben

Edzőmeccs bajnokság közben
2015. November 14.
Péntek délután, pótlandó a bajnokságban az Unirea számára kieső játéknapot, csapatunk a megye kettőben szereplő berettyószéplakiakat fogadta.
/vlm/Image/Show/84/
A csíkos mezes vendégek szokásos pénteki edzésüknek tekintették a meccset

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 13. fordulójában a Partium FC visszalépése miatt az Unirea szabadnapos. A játéknapot pótlandó a péntek délután tartott edzőmeccsen a Berettyószéplaki Vointa érkezett a Praszler stadionba, mellyel két évvel ezelőtt a megye kettőben voltunk ellenfelek.

A még napos időben kezdődött találkozón már az első perctől kezdve kiütközött az erőnléti és tudásbeli különbség, és tekintve, hogy az első találat már a 3. percben megszületett, sok gólra is lehetett számítani. Ifj.Fele Sándor edző, kihasználva az alkalmat, öt ifjúsági játékost is meghívott Csűri Sándor tanítványai közül a felnőtt csapatba, akik a második félidőben sorra pályára is léptek.

A meccs részletes krónikáját nem érdemes rögzíteni, elég annyi, hogy jól megmutatkoztak azok a gondok, melyekkel erősebb ellenféllel küzdve is szembesülünk, úgy mint pontatlan passzok, helyezkedési hibák, kapu előtti sakk-matt helyzetek elhibázása, stb. Ugyanakkor persze jó, tetszetős megoldásokat is láthattunk., természetesen ezek közé tartoztak a gólok, melyeket Dumiter, Dobondi (4), Sándor, Crisan C. (2) és Gego szereztek. Az ellenfél is alakított ki néhány helyzetet, főleg az első félidőben, míg jobban bírták szusszal, de két góljukhoz jelentős védelmi “segítség” is kellett – így alakult ki a 4-1-es félidő után a 9-2-es végeredmény.

Az Unirea kezdő összeállítása: Perényi – Horváth, Vadkerti, Péter, Fazekas, Gábor, Kiss, Crisan R., Pap, Sándor, Dumiter.

Az első félidő derekán Pap megsérült, helyére Dobondi állt.

A félidőben Péter, Kiss és Dumiter helyére Lakatos, Crisan C. és Gego állt, illetve a kapuban Perényit Szkirkanics váltotta. Utóbbi ifi-játékos, csakúgy, mint a játékidő további részében beállt Bersenszki (Fazekas helyén), Balogh (Dobondi helyén), Kovács (Horváth helyén) és Ökrös (Crisan R. helyén).

Az Unirea a jövő hét végén, a 14. fordulóban a Céckei Locadin csapatát fogadja.

Keresés