Egy “Boldog Iskola” Érmihályfalván

Egy “Boldog Iskola” Érmihályfalván
2017. October 11.
Havonta egy "boldogságóra" - így kezdődött. Aztán megkapták a Boldog Iskola címet. Török Erzsébet tanárnő boldogan elmondja, miről is van szó.
/vlm/Image/Show/84/

A boldogságóra fogalmával 2016 szeptemberében találkoztam először. Mivel nagyon fontosnak tartom a gyerekek lelki fejlődését, és szeretném, hogy boldog, testileg-lelkileg egészséges emberek legyenek, úgy döntöttem, ebben a programban én is részt akarok venni. Megbeszéltem a tanulókkal, a szüleikkel és az igazgató úrral, hogy havonta egy boldogságórát tartok az osztályomban. Az első óra élményeit a tanáriban is elmeséltem, ekkor csatlakozott hozzám két magyartanárnő, Szabó Emőke és Kovács Brigitta az osztályával. Úgy tapasztaltuk, hogy a gyerekek élvezik és várják ezeket az órákat, lelkesen részt vesznek minden tevékenységben, ráadásul kezdik észrevenni, hogy nem csak a hírnév vagy a gazdagság jelentheti a boldogságot, hogy a boldogság nem csak egy elérhetetlen vágyálom, hanem része lehet a mindennapjaiknak is.

De mi is az a boldogságóra? Ez egy tíz hónapos program, amely a pozitív pszichológiára alapoz, és aminek a megálmodója Bagdi Bella életmódfejlesztő énekesnő, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke. Az iskolák, óvodák tíz témakört dolgoznak fel, minden hónapban egyet, amelyek lépésről lépésre vezetik a gyerekeket a beszélgetések, az improvizációs játékok, énekek, rajz, kreatív feladatok segítségével a megélhető és fenntartható boldogság felé.

Az órákon a következő témákkal foglalkoztunk: 1. Boldogságfokozó hála, 2. Az optimizmus gyakorlása, 3. Társas kapcsolatok ápolása, 4. Boldogító jó cselekedetek, 5. Célok kitűzése és elérése, 6. Megküzdési stratégiák, 7. Apró örömök élvezete, 8. A megbocsátás gyakorlása, 9. Testmozgás, egészséges életmód, 10. Fenntartható boldogság. Mindegyik témakörhöz található segédanyag a Boldogságóra honlapján, ami nagy hasznunkra volt.

Júniusban az eredményeket látva úgy döntöttünk, a boldogságórákat a következő tanévben is folytatni fogjuk. Akkor határoztunk úgy, hogy megpályázzuk a Boldog Iskola címet. A pályázat feltételei közé tartozott a 2016-2017-es tanévben legalább egy boldogságóra igazolt megtartása és a következő évben legalább egy csoportban való folytatása, ezen kívül egy pályamunka beküldése, amit a gyerekek készítettek el. Külön köszönet illeti Szabó Emőke tanárnőt a pályázat megírásáért, és Kovács Brigitta tanárnőt és osztályát a pályamunka elkészítéséért. A pályázatunk kedvező elbírálást kapott, így a 2017-2018-as tanévre a Zelk Zoltán Általános Iskola elnyerte a Boldog Iskola címet. Október 5-én vehettük át Budapesten az oklevelet és a szakmai csomagot, amely Boldogságóra kézikönyvet és munkafüzetet tartalmaz a 6-10 éves és 10-14 éves korosztály számára.

Jövőre az Örökös Boldog Iskola címet pályázzuk meg, és nagyon reméljük, hogy az iskolánkból más pedagógusok is csatlakoznak hozzánk, hiszen mi hárman láttuk, tapasztaltuk, hogy megéri a ráfordított időt és energiát.

Török Erzsébet, némettanárnő

Zelk Zoltán Általános Iskola