A mintegy 60 Step by Step osztályba járó gyerek (és néhány kistestvér) reggel 9-től 13 óráig vehette birtokba a Zöld épületet, az iskola udvarát, tornatermét. A tíz steppes tanítónő minden napra érdekes, kreatív és szórakoztató programot állított össze számukra.
A reggeleket egy órás közös tornával kezdtük, majd két csapatra válva körforgásszerűen vettünk részt a tevékenységeken. Minden nap volt angol óra, amiért külön köszönet illeti Karászi Zsuzsannát, aki angol tanár és jelenleg a Debreceni Egyetem doktorandusa. Emellett naponta alkottunk a művészet foglalkozáson; hallgattunk mesét, amit fel is dolgoztunk; részt vettünk drámafoglalkozáson; népmeséztünk; megbeszéltük az éppen aktuális holdfogyatkozás jelenségét; és játszottunk sokat-sokat.
A tanító nénik által készített reggeliket közösen jóétvággyal fogyasztottuk el!
Az utolsó napon táborzáró bulit tartottunk sok játékkal, tánccal, közös plakátkészítéssel, pizza evéssel és a szülők által készített sütik elfogyasztásával.
Támogatóink voltak: a Pro Scholam Alapítvány, a SC Universal Tractor SRL, a SC Valkapa SRL. Köszönjük szépen!
Tartalmas, élménydús napokat tudhatunk magunk mögött, sok szép emlékkel!
Jövőre várunk vissza benneteket, gyerekek, a KÓPÉVÁRBA, hogy még több emléket gyűjtsünk! A tanító nénik