Egy ötlet hasznosítása: tűzifa rászorulóknak

Egy ötlet hasznosítása: tűzifa rászorulóknak
2013. February 21.
Egy lakossági fórumon felvetett ötlet kivitelezésével rászoruló családok jutnak tüzelőhöz. A kivágásokkal sem az erdők, sem a zöldövezetek nem károsodnak.
/vlm/Image/Show/84/
(Illusztráció)
A január közepén tartott lakossági fórum egyik hozzászólójaként Simon János erdész felvetette, hogy úgynevezett spontán faültetvényeket hasznosítani lehetne rászorulók javára.
Az “ültetvény” szó nem a legjobb megfogalmazás, ezt akkor a felszólaló ki is fejtette, hiszen éppen arról van szó, hogy spontán növekedett fákról van szó, utak mellett és árokpartokon. A szakember az említett rendezvényen azt is felajánlotta, hogy ötletének felkarolása esetén részt is venne a kivitelkezésben.
Az ötletet azóta tett is követte, tudtuk meg Karsai Attila alpolgármestertől, aki fontosnak tartotta még egyszer leszögezni: nem erdőkről, és nem zöldövezetekről van szó, tehát a kivágásokkal senki nem károsodott / károsodik. Az erdész felajánlott segítségét igénybe is vették a nevezett spontán növések felderítésénél, és a kitermelést is szakemberi felügyelettel végezték. Ez nevezhető ritkításnak és takarításnak is, hiszen ahol lehetett, ott meghagytak fákat az utak és árkok mentén, csak a feleslegesnek minősítetteket, vagy azokat vágták ki, melyek útban voltak.
A Polgármesteri Hivatal szociális ügyekkel foglalkozó részlege állította össze azoknak a családoknak a listáját, melyek az úgynevezett rászorulók körébe tartoznak, és ezeknek már mintegy fele kapott is tüzelőt, esetenként nagyjából egy köbméternyit.