Egy pont a végére

Egy pont a végére
2015. November 28.
Az őszi szezon utolsó fordulójában az Unirea egy ponttal tért haza a Nagyváradi Egyetem pályájáról.
/vlm/Image/Show/84/
(Archiv fotó)

November utolsó hétvégéjén játszották a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 15., utolsó őszi fordulóját. Az Unirea a tabellán három hellyel mögötte tanyázó Nagyváradi Egyetem vendége volt szombaton délben.

A korábbi rögbi pályából lett focipályán eső és sáros, csúszós, mély talaj fogadta a csapatokat, melyen nem is lehetett szép játékra számítani. Az első félidőben az Unirea volt fölényben, elfogadható játékot mutatva és Gego révén a 15. percben előnybe is került.

A második játékrészben már a hazaiak domináltak és mintegy tíz perccel a végső sípszó előtt sikerült kiegyenlíteniük.

Ifj.Fele Sándor edző a következő csapatot szerepeltette: Perényi – Horváth, Lakatos, Péter, Crisan R., Gábor, Crisan C., Dobondi, Sándor (46.p. Vadkerti), Gego, Dumiter.

Az Unirea az őszi szezont 13 találkozóból (két csapat visszalépett) 8 győzelemmel, 2 döntetlennel, 3 vereséggel, 41-23-as gólaránnyal zárta, 26 pontot gyűjtve.

A záró forduló további eredményei és a tavaszig érvényes táblázat a többi meccs végeztével ide kattintva lesz megtekinthető.

Az ifjúsági csapat a nagyok után, a még jobban igénybe vett pályán játszott, és a tabellán előtte álló, nagyobb játékerőt képviselő hazaiaktól 7-0-ás vereséget szenvedett. Mindez azonban már nem befolyásolta azt, hogy Csűri Sándor tanítványai a harmadik helyen zárták az őszi szezont 9 győzelem mellett 2 döntetlennel és 2 vereséggel, 59-23-as gólaránnyal, 29 ponttal.

A labdarúgók január második feléig kaptak vakációt, akkor kezdik meg a felkészülést a tavaszi szezonra.

Keresés