“…el ne fordítsuk tekintetünket azoktól, akikre ránehezedik a betegség”

“…el ne fordítsuk tekintetünket azoktól, akikre ránehezedik a betegség”
2017. February 8.
A jótékonysági est alkalmából - amit oldalunkon is meghirdettük - megtelt vasárnap este a Bartók Béla Művelődési Ház. A segítségnyújtásra továbbra is van lehetőség.
/vlm/Image/Show/84/

Mint megírtuk, a tíz éves Patrik javára szervezett jótékonysági estet a művelődési ház, és amint a megjelenteket köszöntő Szabó János elmondta, az intézményhez tartozó többi csoport is örömmel részt vett volna a programban, de annak célja okán úgy döntöttek, hogy nem minden műfaj fér bele, azzal együtt értékelik és köszönik tettrekészségüket. Szabó Jánostól azt is megtudhattuk, hogy előző napon a Szépkor tartott összejövetelt a kultúrházban, tagjai már akkor összeadták adományaikat, nem különben Nyakó József polgármester, aki állandó meghívottja a nyugdíjasok egyesülete rendezvényeinek, de objektív okokból nem lehetett vasárnap este jelen.

A műsorvezető ezután Szent II. János Pál pápa keresztúti imájából idézett: “(…) Add, hogy el ne fordítsuk tekintetünket azoktól, akikre ránehezedik a betegség, a magány, az éhezés, az igazságtalanság keresztje.”

Ez után kezdődött a műsor, melyben elsőként Darabont Aliz tanárnő vezetésével a Csilinka gyerekkórus és a Furfangos Furulyások mutattak be közös műsort (benne a Nox együttes A tél dala című számának feldolgozását, egy ír áldást és a Dzsungel könyve musical egy betétdalát előadva), utánuk a Móka színjátszó csoport tagjainak (Boros Emőke, Felvinczi Erzsébet, Keresztesi Judit, Kulcsár Ágnes, Szabó János, Varga István) verses (Ady Endre, Őri István, József Attila, Szabó Lőrinc, Juhász Gyula, Reményik Sándor) -zenés összeállítása következett, közben a Nyíló Akác néptánccsoport állt színpadra több koreográfiával.

Az adományozókat két urna várta az oldalsó bejárat mellett. Vasárnap estig 6802 lej és 2000 forint gyűlt össze, ám a gyűjtés nem zárult le, hiszen aki továbbra is segiteni szeretne, az megteheti közvetlenül az édesanyánál, vagy Szabó Jánosnál, aki közvetítői szerepet vállalt és a kultúrháznál megtalálható.

Keresés