
Minden hónap elején lajstomba szedjük, kik városunk újszülött lakosai, kik kötöttek házasságot, és kiktől kellett megválnunk.
Magyarázat: csak a helyben bejegyzett változásokat tudjuk közölni, tehát, ha valaki például érmihályfalvi lakosként máshol kötött házasságot, az bizony kimarad a felsorolásból – hacsak ő maga nem jelzi ezt felénk, hiszen akkor természetesen szívesen közzétesszük, akár utólag is. Ugyanez érvényes az elhunytakra is, családjuk tudathatja az információt (az ermihirek@gmail.com címen). Az újszülöttek esetében azt a listát tudjuk alapul venni, ami szerint a Polgármesteri Hivatalban hivatalosan is nyílvántartásba vétettek (tehát nem biztos, hogy az illető hónapban születtek, de akkor kerültek be hivatalosan a város lakosainak sorába).
Októberben bejelentett újszülöttek:
Nyegran Marius Valentin
Marki Daniel
Lakatos Kevin Adrian
Szőcsi Liliana
Nyéki Krisztián
Blejan Barbara
Zeffer Fanny Réka
Házasságot kötöttek:
Farnas Adrian Zoltán – Szilágyi Mária Beáta
Bordás Sándor – Olar Magdalena Cristina
Gazsi Sándor – Teigler Rodica
Szilágyi Zoltán – Bíró Kinga Andrea
Matei József – Ari Renáta
Páll János – Ciomos Éva Andrea
Eltávozottak
Herac Ioan (élt 79 évet)
Popoviciu Valeriu Romul (élt 86 évet)
Nagy István (élt 60 évet)
Kis Paraschiva (élt 79 évet)
Covaci Iuliu (élt 77 évet)
Szellő Júlia (élt 55 évet)
Takács Ileana (élt 83 évet)
Nyakó Kálmán (élt 77 évet)
Györfi József (élt 52 évet)
Belán István (élt 66 évet)
Görbe Julianna (élt 81 évet)
Varga Sándor (élt 52 évet)
Brezovszky Vilmos Lajos (élt 59 évet)
Borbély István (élt 69 évet)
Mastan Alexandru (élt 63 évet)
Simon Sándor (élt 57 évet)
Csonka Anna (élt 85 évet).