Életkerék – 2013. Május

Életkerék – 2013. Május
2013. June 6.
A május folyamán bejelentett újszülöttek, a házasságot kötött párok, és az eltávozottak névsora.
/vlm/Image/Show/84/

Minden hónap elején lajstomba szedjük, kik városunk újszülött lakosai, kik kötöttek házasságot, és kiktől kellett megválnunk.

Magyarázat: csak a helyben bejegyzett változásokat tudjuk közölni, tehát, ha valaki például érmihályfalvi lakosként máshol kötött házasságot, az bizony kimarad a felsorolásból – hacsak ő maga nem jelzi ezt felénk, hiszen akkor természetesen szívesen közzétesszük, akár utólag is. Ugyanez érvényes az elhunytakra is, családjuk tudathatja az információt (az ermihirek@gmail.com címen). Az újszülöttek esetében azt a listát tudjuk alapul venni, ami szerint a Városházán hivatalosan is nyílvántartásba vétettek (tehát nem biztos, hogy az illető hónapban születtek, de akkor kerültek be hivatalosan a város lakosainak sorába).

Májusban bejelentett újszülöttek:

Kozma Dániel Matei

Nyegrán Kitty Jázmin

Kele Nóra Viktória

Páll Márk

Baricz-Nánási Ábel Zoltán

Házasságot kötöttek:

Talpos Károly – Kozák Ibolya Emese

Marozsán István – Herman Csilla Anita

Széll Szabolcs Norbert – Tóth Brigitta Irénke

Eltávozottak:

Molnár Zsuzsanna (Bocskai István utca, élt 83 évet)

Bak Erzsébet (Szőlőskert utca, élt 73 évet)

Baranyi Lajos (Budai Nagy Antal utca, élt 67 évet)

Baica Ioan (Petőfi Sándor utca, élt 64 évet)

Zajti János (Dr.Louis Pasteur utca, élt 56 évet)

Kincs Margit (Dózsa György utca, élt 93 évet)

Deme Duce (Budai Nagy Antal utca, élt 76 évet)

Hegedüs Gábor (Bethlen Gábor utca, élt 74 évet)

Gábor Sándor (Erkel Ferenc utca, élt 80 évet)

Simon Gyula (Köztársaság utca, élt 64 évet).

Keresés