Minden hónap elején lajstromba szedjük, kik városunk újszülött lakosai, kik kötöttek házasságot, és kiktől kellett megválnunk.
Magyarázat: csak a helyben bejegyzett változásokat tudjuk közreadni, tehát, ha valaki például érmihályfalvi lakosként máshol kötött házasságot, az bizony kimarad a felsorolásból – hacsak ő maga nem jelzi felénk, hiszen akkor természetesen közzétesszük, akár utólag is. Ugyanez érvényes az elhunytakra is, családjuk tudathatja az információt (az ermihirek@gmail.com címen). Az újszülöttek esetében azt a listát tudjuk alapul venni, ami szerint a Városházán hivatalosan is nyilvántartásba vétettek (tehát nem biztos, hogy az illető hónapban születtek, de akkor kerültek be hivatalosan a város lakosainak sorába).
Novemberben bejelentett újszülöttek:
Vass Jázmin Enikő
Dobre István
Marian Andrada Lara
Teperták Timea Vivien
Sanislai Márk Lucian
Házasságot kötöttek:
Böszörményi Imre József – Kozma Monica
Szőcsi Miklós Constantin – Balogh Erika Enikő
Vincze János Zsolt – Gacsádi Szabina Katalin
Eltávozottak:
Forian Alexandru (Bocsaki István utca, élt 63 évet)
Sterc Julianna (Bank Utca, élt 91 évet)
Vigh Lajos (Wesselényi Miklós utca, élt 77 évet).