Életkerék – 2015. Február

Életkerék – 2015. Február
2015. March 7.
A február folyamán bejelentett újszülöttek, a házasságot kötött párok és az eltávozottak névsora.
/vlm/Image/Show/84/

Minden hónap elején lajstromba szedjük, kik városunk újszülött lakosai, kik kötöttek házasságot, és kiktől kellett megválnunk.
Magyarázat: csak a helyben bejegyzett változásokat tudjuk közreadni, tehát, ha valaki például érmihályfalvi lakosként máshol kötött házasságot, az bizony kimarad a felsorolásból – hacsak ő maga nem jelzi felénk, hiszen akkor természetesen közzétesszük, akár utólag is. Ugyanez érvényes az elhunytakra is, családjuk tudathatja az információt (honlapunk Facebook-oldalán, ami ide kattintva érhető el). Az újszülöttek esetében azt a listát tudjuk alapul venni, ami szerint a Városházán hivatalosan is nyilvántartásba vétettek (tehát nem biztos, hogy az illető hónapban születtek, de akkor kerültek be hivatalosan a város lakosainak sorába).

Februárban bejelentett újszülöttek:
Paulenschi Noel
Kelemen Kiara
Erdei Adrienn
Bánya Ármin Szilárd
Vincze Zita
Bogos Kamilla
Robotin Pál Zoltán

Házasságot kötöttek:
Szijártó Róbert – Bács Brigitta
Kovács Szilveszter Balázs – Pongor Ágnes
Homonai Csaba – Leţ Ana Maria

Eltávozottak:
Varjasi Magdolna (Arany János utca, élt 50 évet)
Dânga Constantin (Pásztorgaz, élt 74 évet)
Nyakó György (Szentgyörgyi Albert utca, élt 78 évet)
Tatai Éva (Köztársaság utca, élt 36 évet)
Ianc Maria (December 1. utca, élt 86 évet)
Árva Imre (Köztársaság utca, élt 77 évet).

Keresés