Életkerék – 2015. Május

Életkerék – 2015. Május
2015. June 4.
A május folyamán bejelentett újszülöttek, a házasságot kötött párok, és az eltávozottak névsora.
/vlm/Image/Show/84/
Minden hónap elején lajstromba szedjük, kik városunk újszülött lakosai, kik kötöttek házasságot, és kiktől kellett megválnunk.
Magyarázat: csak a helyben bejegyzett változásokat tudjuk közreadni, tehát, ha valaki például érmihályfalvi lakosként máshol kötött házasságot, az bizony kimarad a felsorolásból – hacsak ő maga nem jelzi felénk, hiszen akkor természetesen közzétesszük, akár utólag is. Ugyanez érvényes az elhunytakra is, családjuk tudathatja az információt (honlapunk Facebook-oldalán, ami ide kattintva érhető el). Az újszülöttek esetében azt a listát tudjuk alapul venni, ami szerint a Városházán hivatalosan is nyilvántartásba vétettek (tehát nem biztos, hogy az illető hónapban születtek, de akkor kerültek be hivatalosan a város lakosainak sorába).


Májusban bejelentett újszülöttek:
Kanalas Áron Beniamin
Balaj Geana Juliana
Rézmives Nikoleta
Kiss Fábián József
Popa Felix
Balázs Barbara Ilona

Házasságot kötöttek:
Iakabas Ioan – Seiche Meda Alexandra
Bak Attila – Szátvári Gyöngyi Kinga
Kéri Szabolcs Bálint – Nica Edina Kinga
Horváth Attila Károly – Kiss Brigitta Katalin
Ciorba Remus – Kozma Noémi Kinga
Szabó Szabolcs Sándor – Horváth Erzsébet
Kiss József – Kiss Erzsébet
Gyula Botond József – Farc Ingrid

Eltávozottak:
Dobosi Eszter (Forráskút utca, élt 88 évet)

Papp Miklós (December 1 utca, élt 69 évet)
Sütő Mária (Forradalom útja, élt 95 évet)
Bartha Ilona (Köztársaság utca T1 tömbház, élt 62 évet)
Botos Margit (érmihályfalvi születésű tatabányai lakos, élt 74 évet)
Mitra Gheorghe (Wesselényi Miklós utca, élt 66 évet)
Cservid Erzsébet (Bartók Béla utca, élt 58 évet)
Bak Gábor (Szőlőskert utca, élt 80 évet)
Varga Gheiza (Closca utca, élt 63 évet)
Szűcs Irén (Bank utca, élt 61 évet)
Sas Imre (Bank utca, élt 71 évet).