Életkerék – 2018. Szeptember

Életkerék – 2018. Szeptember
2018. October 5.
A szeptember folyamán bejelentett újszülöttek, a házasságot kötött párok, és az eltávozottak névsora.
/vlm/Image/Show/84/
Minden hónap elején lajstromba szedjük, kik városunk újszülött lakosai, kik kötöttek házasságot, és kiktől kellett megválnunk.
Magyarázat: csak a helyben bejegyzett változásokat tudjuk közreadni, tehát, ha valaki például érmihályfalvi lakosként máshol kötött házasságot, az bizony kimarad a felsorolásból – hacsak ő maga nem jelzi felénk, hiszen akkor természetesen közzétesszük, akár utólag is. Ugyanez érvényes az elhunytakra is, családjuk tudathatja az információt. Az újszülöttek esetében azt a listát tudjuk alapul venni, ami szerint a Városházán hivatalosan is nyilvántartásba vétettek (tehát nem biztos, hogy az illető hónapban születtek, de akkor kerültek be hivatalosan a város lakosainak sorába).

Szeptemberben bejelentett újszülöttek:

Bányai Richárd Levente
Tămas Alexandru
Muresan Márk
Házasságot kötöttek:
Kardos Sándor – Nagy Andrea Szabina
Csiri Gergő Leontin – Garnai Claudia
Ursu Zsolt – Ternovan Smaranda Cristina
Széles Csaba – Galambosi Eszter
Balázs Adrian Ferenc – András Anita Éva
Czirják Gyula Roland – Keresztesi Judit
Máté Zsolt Bálint – Uszkai Erika Beáta
Csonka Gábor Norbert – Karsai Emőke Evelin
Eltávozottak:
Szabó Gábor (Erkel Ferenc utca, élt 62 évet)
Szabó Etelka (Forradalom útja, élt 92 évet)
Borsi Rozália (Apáczai Csere János utca, élt 89 évet)
Nyika Rozália (Iskola utca, élt 93 évet)
Kovács István Károly (Orbán Balázs utca, élt 52 évet)
Marian Gheorghe (Kálvin János utca, élt 57 évet).

Keresés