Életkerék – 2020. November

Életkerék – 2020. November
2020. December 6.
November folyamán bejelentett újszülöttek, a házasságot kötött párok, és az eltávozottak névsora.
/vlm/Image/Show/84/

Magyarázat: csak a helyben bejegyzett változásokat tudjuk közreadni, tehát, ha valaki például érmihályfalvi lakosként máshol kötött házasságot, az bizony kimarad a felsorolásból – hacsak ő maga nem jelzi felénk, hiszen akkor természetesen közzétesszük, akár utólag is. Ugyanez érvényes az elhunytakra is, családjuk tudathatja az információt. Az újszülöttek esetében azt a listát tudjuk alapul venni, ami szerint a Városházán hivatalosan is nyilvántartásba vétettek (tehát nem biztos, hogy az illető hónapban születtek, de akkor kerültek be hivatalosan a város lakosainak sorába).

Novemberben bejelentett újszülöttek:

LAITER MÁRKÓ-ISTVÁN

SZŰCS SZOFIA-FRUZSINA

SZABO KRISTOF-IMRE

HORVATH JENIFER

MUNKÁCSI LETICIA

NAGY EMANUEL-JÓZSEF

CODĂU ANDREEA-VITTORIA

Házasságot kötöttek:

SZENTMIKLÓSI SÁNDOR – KOVACS MÓNIKA

CIOROI IOAN-GERGELY – MORICZ ERIKA-GIZELLA

Eltávozottak:

KISS LÁSZLÓ (Petőfi Sándor utca, élt 57 évet)

VASS ROZA (Wesselényi Miklós utca, élt 65 évet)

KIRALY ELISABETA (Wesselényi Miklós utca, élt 93 évet)

BACIO ANTON (Hajnal utca, élt 73 évet)

CRIȘAN IOAN-VASILE (Erkel Ferenc utca, élt 61 évet)

FEKETE VASILE (Bank utca, élt 86 évet)

OROSZ TIBERIU (Szent-Györgyi Albert utca, élt 80 évet)

FARK ALEXANDRU (Bocskai István utca, élt 70 évet)

VARGA JULIANA (Crișan utca, élt 74 évet)

NAGY ȘTEFAN (Bem József utca, élt 76 évet)

KOVACS ANDRAS (Árpád utca, élt 66 évet)

FRIGY CATARINA-ELISABETA (Kossuth Lajos utca, élt 83 évet)

SIMONKA ERZSÉBET (Izvorului utca, élt 75 évet)

FILIP ILONA (Márton Áron utca, élt 77 évet)

RATI GABOR (Apáczai Csere János utca, élt 60 évet)

HIGYED CATALINA (Orbán Balázs utca, élt 74 évet)

RÉZMÜVES IDA-ILONCA (Bartók Béla utca, élt 57 évet)

KARDOS ISTVÁN (Fehér Kőrös utca, élt 78 évet)

Keresés