Életkerék – 2022. szeptember

Életkerék – 2022. szeptember
2022. October 11.
eletkerek 2022

A szeptember hónap folyamán bejelentett újszülöttek, a házasságot kötött párok, és az eltávozottak névsora.

Magyarázat: csak a helyben bejegyzett változásokat tudjuk közreadni, tehát, ha valaki például érmihályfalvi lakosként máshol kötött házasságot, az bizony kimarad a felsorolásból – hacsak ő maga nem jelzi felénk, hiszen akkor természetesen közzétesszük, akár utólag is. Ugyanez érvényes az elhunytakra is, családjuk tudathatja az információt. Az újszülöttek esetében azt a listát tudjuk alapul venni, ami szerint a Városházán hivatalosan is nyilvántartásba vétettek (tehát nem biztos, hogy az illető hónapban születtek, de akkor kerültek be hivatalosan a város lakosainak sorába).

Bejelentett újszülöttek:

Kovacs Bence-Kristóf

Tati Emilia-Elisabeta

Nagy Denis-Mark

Kéri Jázmin-Amira

Nagy Amira

Kelly Nathan-David

Kelly Alexander-Matthew

Sandor Zalan-Norbert

Kovács Dóra-Emese

Kovács Ákos-Levente

Boros Hanna Boros Botond

Házasságot kötöttek:

Raduly György és Kovacs Brigitta                                                                   

Tivadar József és Juhász Regina

Szász Sándor és Vereș Enikő-Erzsébet

Németi Roland és Toth Gabriela

Orosz Sandor és Sziiarto Juliana-Katalin

Sziiartó József-Attila és Rațiu Enikő

Kiss Zoltán és Laczi Beáta

Pink Róbert és Cărăgilov Larissa

Fekete László és Bertalan Bernadett-Angéla

 Orban Ioan-Robert és Mezei Tünde

Varga Tamas és Bakrău Silvia-Claudia

Fechete Andrei-Iosif és Demian Erzsébet

Kardos Sándor és Kudelka Katalin

Gircsis Emeric-Sebastian és Hamza Marinela-Simona

Pinter József-János és Kéri Melinda-Anita

Nagy László-Gábor és Varga Eva-Rita

Eltávozottak:

Simon Etelka                          Iosif Vulcan utca                    élt 65 évet

Kovacs Ana                            Kazinczy Ferenc utca            élt 86 évet

Giczei-Erdei Hajnal-Anna      Avram Iancu utca                élt 54 évet

Covaci Margareta                  Wesselényi Miklós utca          élt 87 évet

Munkacsi Stefan                   Orbán Balázs utca                  élt 75 évet

Fele Elisabeta                         Breslelor utca                         élt 86 évet

Bota Aurel                             Ady Endre utca                     élt 65 évet

Gabor Etelca                          Erkel Ferenc utca                  élt 82 évet

Gacsádi Barbura                   Bocskai István utca               élt 73 évet

Nagy Sandor                         Dankó Pista utca                    élt 67 évet


Keresés