Elindul a „Virágos Mihályfalva” program – együtt tesszük szebbé városunkat

Elindul a „Virágos Mihályfalva” program – együtt tesszük szebbé városunkat
2026. March 30.
virag

„Aki fát ültet és virágot nevel, az nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is dolgozik.”

Örömmel hirdetjük meg a „Virágos Mihályfalva” című programunkat, amelynek célja, hogy közösen tegyük szebbé, élhetőbbé és vonzóbbá városunk közterületeit, miközben támogatjuk a helyi termelőket és közösségünket.

A program keretében lehetőséget biztosítunk a helyi termelők számára, hogy bemutassák saját termesztésű virágaikat és dísznövényeiket. Ezek a város különböző pontjain – kihelyezett virágládákban, oszlopokon és közterületi virágágyásokban – lesznek láthatók, így mindenki megismerheti és megszeretheti a helyi kínálatot.

Kiemelt célunk, hogy ösztönözzük a helyi termékek vásárlását, erősítsük az őstermelők jelenlétét, és hozzájáruljunk munkájuk elismeréséhez. A „Virágos Mihályfalva” nemcsak szépít, hanem közösséget is épít.

A kezdeményezés részeként több száz felajánlásból származó facsemete tavaszi ültetésére is sor kerül, amely hosszú távon zöldebbé és egészségesebbé teszi városunk környezetét.

Emellett az Érmihályfalvi Polgármesteri Hivatal ingyenes virághagyma-felajánlást hirdet a lakosok számára, hogy mindenki aktívan hozzájárulhasson a virágos, rendezett utcakép kialakításához.

A program ünnepélyes lezárásaként az ősszel megrendezésre kerülő Grill Nap rendezvénysorozat keretében díjazzuk a legszebb virágos portákat és háztartásokat, ezzel is elismerve a lakosok gondoskodását és elkötelezettségét.

Bízunk benne, hogy minél többen csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez, hiszen egy szebb város közös munkánk eredménye.

Keresés