Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei

Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei
2016. August 29.
Vakációs bibliahét volt a református gyülekezetben. Balázs Eszter IKE-tag beszámolója.
/vlm/Image/Show/84/
A bibliahét résztvevői az Összetartozás-emlékhelynél

2016. augusztusában, Újkenyér hetében is megszervezték a Vakációs Gyermekbibliahetet gyülekezetemben.

IKE-társaimmal és a résztvevő gyermekekkel gyűltünk össze hétköznap délelőttönként az áhitatos alkalmakra. A vallástanárnő és a kántor úr vezetésével, lelkipásztoraink segítségével figyelhettünk Isten igéjére és üzenetére, minden nap egy új bibliai történettel lehettünk gazdagabbak szívünkben. Újkenyér hetében, ahogy a 104. zsoltárban is olvashattuk; ,,a kenyér pedig erősíti az ember szívét”;. Naponként a szívünkbe zárhattuk Saul megtérését és Jóthám meséjét is a fák királyválasztásáról, Dávid bujdosását és Saul életének megkíméléséről szóló történetet, az ötezer ember megvendégelésének csodáját. Beleképzelhettük magunkat Péter személyébe és szerepébe, amikor Jézus megjelenik neki a Genezáret tavánál. Játékosan minden bibliai történet mellé tanulhattunk egy aranymondást. Együtt dicsértük az Urat történethez illő énekkel, énekeskönyvi zsoltárral, népdalzsoltárral. Szeretünk együtt énekelni, mert tudjuk, hogy aki énekel, az kétszer imádkozik.

A testi táplálékban sem volt hiány; minden nap finomabbnál-finomabb falatokat szolgálhattunk fel. Köszönjük az adományokat, a presbiterek, a nőszövetség legaranyosabb tagjainak fáradozását, hiszen szeretetük érezhető volt minden egyes falatban.

Az Újkenyéri hálaadó istentiszteleten örömmel adtuk át Isten üzenetét énekben, versben és aranymondásokban az egész gyülekezetnek.

Köszönjük lelkipásztoraink szolgálatát, akik nélkül nem lett volna ez a hét ennyire élményekkel teli.

Várunk mindenkit október 1-én a folytatásra, várunk mindenkit jövőre is ezekre a hiterősítő és közösségépítő alkalmakra.

Balázs Eszter, IKE-tag

Keresés