A torna rendkívül színvonalasra sikeredett, izgalmas és szoros mérkőzéseket láthattunk. Megjegyzendő, hogy mind Avasújváros, mind Túrterebes csapatának tagjai sikeresen képviselik Csenger város színeit az ottani gárda játékosaiként, a magyarországi bajnokságban, Túrterebes pedig megnyerte az iskolai sportolimpiász Szatmár megyei bajnokságát.
Lányaink, nagyszerű játékkal, csapatként dolgozva, nem egyszer kreatív, szemet gyönyörködtető megoldásokat produkálva sikeresen helyt álltak. Biztató, hogy a szoros, olykor szorongatott helyzetekben is meg tudták őrizni nyugalmukat és hideg fejjel, csak a játékra tudtak koncentrálni, nem adták fel egy pillanatra sem a küzdelmet. Ennek a hozzáállásnak meg is lett az eredménye, Avasújváros csapatát legyőztük 20-19-re, Szalacsot 18-15-re. Túrterebessel szemben tartottuk az iramot, a 2×15 perces mérkőzés 24. percéig, amikor is irányító játékosunk “kipontozódott” (3×2 perces kiállítással piros lapot kapott), így a végére a terebesiek arattak 3 gólos győzelmet.
Eredmények: Érmihályfalva – Avasújváros – 20 – 19, Szalacs – Túrterebes 10 – 19, Túrterebes – Avasújváros 17 – 18, Érmihályfalva – Szalacs 18 – 15, Avasújváros – Szalacs 19 – 10, Túrterebes – Érmihályfalva 17 – 14.
Az érmihályfalvi csapat jó szereplése, az eredmények remélhetőleg önbizalmat adnak a sportolóknak, több és jobb munkára serkentik őket, hogy méltóan képviseljék iskolájukat a közelgő sportolimpiász Bihar megyei versenyein.
Csengeri Csongor edző-tornatanár