Az V.-Ligás labdarúgó bajnokság első csoportjában az utolsó fordulóban derült csak ki, hogy ki lesz a bajnok. A képlet viszonylag egyszerű volt: aki nyer, ám ha döntetlen, akkor az egymás elleni eredmény a mérvadó, vagyis, mivel ősszel a Praszler stadionban 1-1- volt, a 0-0 a Minerulnak, a 2-2 vagy annál több gólt hozó remi az Unireának jó. Egy esetleges újabb 1-1 szintén a Minerulnak lett volna kedvező, mert második szempontként életbe lépett volna a gólkülönbség, ami nekik jobb volt. Ám utóbbiak számolgatásához nem jutottunk el…
Telt lelátó, vagyis mintegy 300 fő, és még a kerítés mellett is több tucatnyi néző volt kíváncsi a derbire, melyre borult, mondhatni ideális időben került sor, igaz, a gyepszőnyeg sokszor csúszósnak bizonyult.
Szabó Zoltán a következő összeállításban szerepeltette az Unireát: Szász – Csiri, Horváth, Lakatos, Kerezsi, Létai (74.p. Vadkerti), Fele Sz., Fele S.(34.p. Kiss), Illés, Sándor (30.p. Gábor; 81.p. Solti), Keresztúri.
Bajnoki cím az ötödik ligában is bajnoki cím – a tét súlya alatt idegesen kezdtek a csapatok, első helyzetünk az 5. percben adódott, amikor Illés lőtt fölé, a 8. percben már a hazaiak egy szabadrúgása csattant a mi kapufánkon. A 13. perc szerencsétlennek bizonyult: egy bedobást követő beadásból a hálóba fejelt az egyik Minerul-játékos – 1 – 0. Úgy tűnt, a lendületünk nem tört meg, ám újabb gólt kaptunk, és újra fejesből: a 16. perc végén Szász még egy ajtó-ablak helyzetben mentett, ám a kapu nem szabadult fel, újra beíveltek, újabb bólintás – 2 – 0, és még csak a 17. percben jártunk. Akkor sokunk fejében megfordult, hogy nehogy nagyobb “zakó” legyen a dologból… Ahogy a összeállításból kiderült, Szabó Zoltán már az első bő félórában kétszer is cserélt, helyezkedési kombinációkkal is próbálkozott, ám a 32. percben is csak néztük, hogy a labda elkerüli kapunkat, a 33. percben pedig leshelyzetben került hálónkba a labda. Megjegyzendő, hogy a játékvezetők – mondjuk úgy – rugalmasan kezelték a leshelyzeteket és szabálytalanságokat, és a 38. percben a mieink már harmadszor reklamáltak tizenegyest, amikor a sípmester már egy kezezés után be is fújta azt. A labda mögé Lakatos állt, és be is talált, igaz, a kapus majdnem-majdnem kipiszkálta… – 2 – 1. A 41. percben egy hajszálra voltunk az egyenlítéstől, amikor Illés beadását Gábor küldte kapura, a kapus érthetetlen módon még bele tudott érni. Az érmihályfalvi szurkolótábor ebben az időszakban igen hangos is lett, a helyiek nézték is őket csodálkozva. A félidő utolsó mozzanataként még egy Minerul játékos tört kapura, de szerencsére nem csak Szász, de a kapu mellett is ellőtte a labdát.
A második félidő szinte úgy kezdődött, mint az első, azzal a jelentős különbséggel, hogy nem kaptunk gólokat, ám a Minerul minden egyes pontrúgása, beadása magában hordozta a veszélyt. Hajtottunk mi is, de a helyzetek elmaradtak, ugyanakkor a hazaiak is kapkodtak, hiszen, ha találunk egy gólt, mi vagyunk az erdő felől. A Minerulnak többször is lehetősége volt, hogy megnyugtassa magát, ám vagy a csatárai voltak pontatlanok, vagy 3 – 4 esetben is Szász védett bravúrral. Ahogy közeledett a vége, egyre több időt töltöttek a hazaiak a gyepen, és a 3 percnyi hosszabbítás alatt sem változott az eredmény.
Összességében megállapíthatjuk, hogy elsősorban a rutin és nem utolsó sorban a jobb anyagi lehetőségek voltak a döntőek, melyek szorosan összefüggenek: olyan, magasabb osztályban is szerepelt játékosokat tudott felvonultatni a Minerul, kik nagyon tudták, mikor kell odatenni a vállukat, egy kicsit a könyöküket, mikor kell kibillenteni az ellenfelet a lendületből, mikor kell elesni, mikor lehet cselezni és mikor kell “kibikázni” a labdát a pályáról, nem beszélve a pontosabb indításokról, beívelésekről. A mieinknek sincsen szégyenkezni valójuk, hiszen összevetve egy fiatal csapat nehezítette meg a rutinosok dolgát, csak éppen a bajnoki cím volt a tét, és ez keserű szájízt hagy maga után. Talán ugyancsak a rutintalanság számlájára írható, hogy a döntést nem kellett volna az utolsó fordulóra hagyni, hiszen lett volna lehetőség korábban jelentős lépéselőnybe kerülni. Most szinte egy csoda kellett volna megtörténjen, az pedig ritkán esik meg – főleg idegenben játszva… A következő szezonban újra meg kell próbálni!(A bajnokság végleges táblázata ide kattintva nézhető meg.)