Elnöki koszorúzás

Elnöki koszorúzás
2016. December 2.
Dr. Kövér László, az Országgyűlés és a FIDESZ választmányának elnöke kedden megkoszorúzta az Érmihályfalvi Csoport várad-velencei emléktábláját.
/vlm/Image/Show/84/
Dr. Kövér László koszorúz az Érmihályfalvi Csoport emléktáblájánál (fotó: Ciucur Losonczi Antonius)

Kedden este a megyei RMDSZ a magyar Polgári Párt és a történelmi magyar egyházak képviselőinek részvételével fórumot szervezett a várad-velencei kultúrházban, melynek díszvendége dr. Kövér László, a FIDESZ választmányi elnöke, az MPP tb. elnöke volt.

A fórumot nem véletlenül tartották egy szimbolikus helyen, vagyis ott, ahol 1958-ban az úgynevezett Érmihályfalvi Csoport koncepciós pere zajlott. A megjelenteket Cseke Attila parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte, aki azon meggyőződésének adott hangot: dr. Kövér Lászlónak, az Országgyűlés és a Fidesz választmányi elnökének jelenléte, illetve a Fidesz-KDNP támogatása is azt igazolja, hogy helyesen cselekednek, jó úton haladnak. (…)
Az összejövetel az Érmihályfalvi Csoport emléktáblájának megkoszorúzásával ért véget.

(forrás: erdon.ro)