Előadás, fotózás a fotóklubnál

Előadás, fotózás a fotóklubnál
2014. November 16.
Az elmúlt napokban több tevékenységet is szervezett az Érmellék 2009 Fotóklub: újabb, a fotózáshoz kapcsolódó előadást tartottak, illetve fotózták a helyi előadócsoportokat. Bíró Károly klubelnök összefoglalója.
/vlm/Image/Show/84/
A fotóklub tagjai legutóbbi találkozásukkor

Az Érmellék Fotóklub állandó aktivitásai közé tartozik a “Hónapok” című fotóverseny mellett a tematikus előadások megtartása. Előbbi lényege, hogy havonta zsűrizésre kerülnek a tagság által készített, addig még nem publikált alkotások. Az “átmenő jegyet” kapott fotókat havonta népszerűsítjük városunk honlapján és azok bekerülnek a klub archívumába is. A továbbiakban ezek a felvételek képezik majd az évente megrendezett kiállítások anyagát, valamint különböző fotós rendezvényeken népszerűsítik városunk pezsgő kulturális életét.
A klub tagjai rendszeresen rendeznek olyan előadásokat, amelyeken egy-egy fényképészeti témában pótolják ismereteiket. Ezeken az alkalmakon egy-egy klubtag vállalja, hogy “beássa” magát egy témába, ezt a klubgyűlésen a tagság elé tárja, vitát indítanak róla, esetleg gyakorlati bemutatón is kipróbálják a tanultakat. Volt már fototechnikai, fotóesztétikai, zsúrnalisztikai előadás, a fotoshop alkalmazásába is tartottak ismertetőt. Legutóbb Crisan Sándor, a klub alelnöke készült fel portréfotózás témában. Az előadás interaktív volt (csatolt illusztrációinkon), a klubtagok közösen erősítették meg, illetve egészítették ki a hallottakat. A tervbevett következő előadás szociófotózás témában kerül majd megrendezésre, amelyen részt vehet bárki, akit a téma érdekel.
A napokban a fotóklub tagjai eleget tettek a Polgármesteri Hivatal felkérésének is, hogy vegyenek részt a helyi előadócsoportok fotózásán. Az elöljáróság ugyanis a város 2015-ös falinaptárának illusztrációiként szeretné népszerűsíteni a város nevét öregbítő csoportokat.

Keresés