Első hely a Bendegúz – NyelvÉsz országos döntőben

Első hely a Bendegúz – NyelvÉsz országos döntőben
2018. May 16.
A Zelk Zoltán Általános Iskola nyolcadikos diákja nyerte meg a nemzetközi anyanyelvi verseny döntőjét korosztályában, Szegeden.
/vlm/Image/Show/84/
A Bihar megyei csapat, a hátsó sor közepén Szilágyi Panna
Április közepén adhattuk hírül, hogy a 19. NyelvÉsz nemzetközi anyanyelvi verseny nemzetközi döntőjében az Zelk Zoltán Általános Iskola nyolcadikos diákja, Szilágyi Panna képviselheti korosztályában Bihar megyét, miután megnyerte a megyei döntőt.
Május 12-én Szegeden tartották meg az erre a tanévre vonatkozó végső szakaszt, a verseny internetes oldala szerint: “a döntőbe évfolyamonként a megyei fordulók első helyezettjei, a budapesti és határunkon túli legjobbak, valamint további 10, az országos rangsor szerint legjobb eredményt elérő diák juthatott. (…) Jutalmazták minden évfolyam első 15 helyezettjét oklevéllel, könyvvel, az első 8 helyezettet ajándékcsomaggal is. Az első három helyezett nyakába arany-, ezüst- és bronzérem került.”
Bihar megyét 9 fős diákcsapat képviselte. Az ide kattintva is elérhető eredménylista szerint (ahol minden versenyző eredménye látható) a díjazottak között (vagyis az első 15 között) van az első osztályosoknál a váradi Ilosvay-Kovács Boglárka (11. hely, Szacsvay Imre Iskola, felkészítői Balogh Emese és Pop Brigitta), a hetedikeseknél a micskei Erős-Joó Kincső Enikő (14. hely, felkészítője Sipos-Hodgyai Edit). A legjobb helyezést az érmihályfalvi általános iskola diákja Szilágyi Panna (felkészítője Szabó Emőke) érte el, aki a nyolcadikosoknál 24 ponttal és 2075 segédponttal az első helyen végzett, holtversenyben egy budapesti riválisával.
Gratulálunk!

Keresés