Talán még soha nem volt akkor járműforgalom a százholdi focipálya környékén, mint vasárnap, amikor az első tunig show-t tartották. Mint megtudtuk: Máramaros, Szatmár és természetesen Bihar megyékből, illetve Magyarországról érkeztek kiállítók.
A szervezők száznál többre becsülték ottjártunkkor a résztvevőket, de pontos számot nem tudtak mondani, hiszen folyamatosan érkeztek még a a déli órákban is.
Hat versenyszámra is vártak jelentkezőket: limbó, kipufogóhang-mérés, zenei felszereltség, felnikitartás (férfi és női kategóriában), autószépségverseny (erre az érdeklődők szavazhattak), és retró.
Még több lett volna a résztvevő, ám ugyanebben az időpontban hasonló rendezvény volt Félixfürdőn és Debrecenben, ami megosztott az érdeklődést. A szervezők is nem túl sokkal a Nyíló Akác Napok előtt láttak munkához, hogy összehozzák a fesztivál első ilyen seregszemléjét. Jövőre hamarabb nekifognak, és a show-részt is több programmal bővítik.