Elvetették a javaslatot

Elvetették a javaslatot
2014. November 29.
Forráshiányra, a jogosultak számának bizonytalanságára és az évi kétszeri szociális felmérésekhez szükséges munkaerő-kapacitás hiányára hivatkozva elvetett a képviselő-testület egy javaslatot.
/vlm/Image/Show/84/

A Helyi Tanács pénteken délelőtt tartott novemberi ülésén az EMNP-frakció egy régebb óta húzódó javaslata is a tanácsosok elé került. Eszerint, ahogyan Hegedűs Attila tanácsos előterjesztette, évi 2 alkalommal (húsvét, karácsony) 100 lej értékben csak élelmiszerre és gyógyszerre váltható értékjegyeket juttatnának a 60 év feletti helyi lakosoknak, a fűtéstámogatáséhoz hasonló kritériumok alapján.
Boros József frissen beiktatott tanácsos (az utána felszólalókhoz hasonlóan) jónak nevezte az ötletet, ugyanakkor hiányolta: a kezdeményezők nem nevezték meg, miből fedeznék a költségvetést terhelő kiadást. Chis Gheorghe tanácsos szerint nincs felmérés arra, hány személyt érint egyáltalán a javaslat, továbbá az elöljáróságnak nincs személyi kapacitása arra, hogy évente kétszer szociális felmérést végezzen a kérelmezők körében, a jogosultság megállapítására.
A javaslat csak két igen szavazatot kapott, így elvetették.

Keresés