2014. April 15.
A Zelk Zoltán Általános Iskola diákjai számos díjat vehettek át a Bendegúz anyanyelvi verseny megyei szakasza után, három diák pedig az országos döntőn is részt vehet. Boros Emőke tanárnő összefoglalója.

Az érmihályfalvi delegáció a bábszínház előcsarnokában
Az érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium diákjai már többször bebizonyították, hogy méltó ápolói, őrzői a magyar nyelvnek, hiszen számos anyanyelvi versenyen vettek már részt kiemelkedő eredménnyel úgy megyei, mint országos szinten. Nem volt ez másképp idén sem a Bendegúz anyanyelvi versenyen, ahol szintén nagyon szép mihályfalvi eredmények születtek. A magyarországi Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia 2014-ben is meghirdette nemzetközi szintű anyanyelvi tanulmányi versenyét az általános iskolák 1-8. osztályos tanulói részére, melynek során a diákoknak izgalmas nyelvi, nyelvhelyességi és helyesírási feladatokat kell megoldaniuk, miközben anyanyelvünk értékeivel is ismerkednek.
A verseny három fordulóból áll: helyi, megyei, valamint országos/nemzetközi fordulóból.
A megyei fordulón iskolánk 17 diákja ért el helyezést. Az ünnepélyes díjkiosztóra április 8-án, kedden került sor Nagyváradon, az Árkádia Bábszínházban, ahol a gyerekek egy bábelőadást is megtekinthettek, majd következett az eredményhirdetés.
I. osztály: Fele Dóra Bíborka – 1. hely
Bugya Vanessza – 3. hely
Diószegi Csongor – 5. hely
II. osztály: Gulácsi Kitty – 2. hely
III. osztály: Molnár Boróka Lilla – 2. hely
Kovács-Truczkai Panna – 6. hely
Nagy Krisztián – 8. hely
IV. osztály: Szilágyi Panna – 1. hely
V. osztály: Szabó Virág – 2. hely
Tóth Judit Eszter – 7. hely
VI. osztály: Ráduly Amália – 7. hely
VII. osztály: Csomós Roland – 1. hely
Hendea Kincső – 2. hely
Bíró Barbara – 7. hely
Pap Sándor Zsolt – 8. hely
VIII. osztály: Ráduly Brigitta – 2. hely
Virág Ágota – 3. hely.
Minden évfolyam első helyezettje jutott tovább az országos döntőbe, melyet május 10-én rendeznek Szegeden, tehát Fele Dóra, Szilágyi Panna és Csomós Roland képviselik majd iskolánkat és megyénket a verseny utolsó fordulójában.
Szorítunk nekik!
Alábbi képeinken: a verseny résztvevői, illetve a szervezők és az országos versenyre bejutott diákok.