Érmihályfalvai sikerek a pályán – közös siker az együttműködésben

Érmihályfalvai sikerek a pályán – közös siker az együttműködésben
2013. April 18.
Csütörtökön egész napos program keretében zárult az Nyíradonyi VVTK és az Érmihályfalvai Unirea SC együttműködésében zajlott "Tehetséggondozás a határ mentén" projekt. A három labdarúgó és az egy kézilabda mérkőzést egyaránt az érmihályfalvaiak nyerték.
/vlm/Image/Show/84/
Az érmihályfalvai sportolók, sportvezetők Nyíradonyban

December elején körvonalazódott a Nyíradonyi VVTK és az Érmihályfalvai Unirea SC közötti együttműködés, melynek elsőrendű célja volt az utánpótlás korú fiataloknak megfelelő sportolási körülményeket és lehetőségeket biztosítani. A Hajdú Bihar megyei kisváros sportklubja a Nemzeti Együttműködési Alaphoz nyújtott be pályázatot, melyben az érmihályfalvaiak partnerként szerepeltek.
Amint az elmúlt hónapokban arról beszámoltunk, számos alkalommal vendégeskedtek egymásnál a két klub focista legényei és kézilabdás leányai.
Csütörtökön került sor a program zárórendezvényére a nyíradonyi Harangi Imre Rendezvénycsarnokban, önkormányzati képviselők, sport- és városvezetők, és természetesen a sportolók, illetve az őket elkísérő szülők, szurkolók jelenlétében.
Délelőtt a gyerekeket és edzőiket – Tasó László nyíradonyi polgármester, országgyűlési képviselő távollétében – Tasi Sándor, a Hajdú Bihar Megyei Közgyűlés tagja köszöntötte, majd mérkőzések kezdődtek.
A focisták kezdtek, elsőként a 2000-2001-es korosztály lépett pályára, és az 1 X 20 perces találkozót az érmihályfalvaiak, ifj.Fele Sándor tanítványai nyerték 2-1-re.
Utánuk az 1998-1999-es születésűek mérkőztek meg, ahol szintén vendég győzelem született, Csűri Sándor csapata 1-0-ra diadalmaskodott.
A lelátón nagy részt érmihályfalvaiak foglaltak helyet, és sikerült is “mihályfalvi” hangulatot teremteni, hiszen az éppen pályán lévő gárdát biztatták nem csak a szurkolók és a szülők, de a sorukra váró, vagy éppen már pihenő társak is.
Ilyen kedvező előzmények és körülmények között következett a kézilabdás lányok edzése, majd 2 X 10 perces mérkőzése, amit – folytatva a “sormintát” – ugyancsak az Unirea nyert, Leu Eugen csapata 3-1-es félidő után 5-2-es sikernek örülhetett.
A meccsek után oklevelek, díjak, jutalmak átadása következett.
Elsőként Nyakó József érmihályfalvai polgármester mondott köszönetet a házigazdáknak a kezdeményezésért, majd a lebonyolításért.
Ugyancsak köszönetet mondott Érmihályfalva előző városvezetőinek, illetve az Unirea klub korábbi elnökségi tagjainak is, mivel az együttműködés szálai még az ő hivatali idejük alatt kezdtek fonódni. “Büszkén állhatok itt most” – mondta a polgármester, utalva a három győzelemre, majd kifejezte reményét, hogy a sportbeli további együttműködés mellett – melynek máris látszanak távlatai -, a gazdasági és kulturális kapcsolatok is fejlődni fognak a két város között.
Tasi Sándor is úgy vélekedett, hogy a lezárult program csak egy állomása volt a városok közötti együttműködésnek.
A továbbiakban Nyakó József, Tasi Sándor, továbbá a klubok elnökei – dr.Moldvay István és Fele Attila – adták át az okleveleket és érmeket, melyekből kapott minden sportoló, sportvezető, a képviselő-testületek, önkormányzatok tagjai.
Ezeken kívül – érmihályfalvai részről – különdíjat kapott – labdarúgásban Dânga Ciprian
Bacsó Attila
Szkirkányics Ákos
Mihale Claudiu
– kézilabdában Erdei Alexandra
Toma Denisa
– ösztöndíjat kapott – labdarúgásban Fórián István
Kovács Csaba
Molnár Attila
Crăciun Richard
– kézilabdában Erdei Alexandra
Nagy Heléna.
Következett az ebéd, melynek során minden vendéget asztalhoz ültettek a házigazdák.
Utolsó programként az edzők és sportvezetők kispályás focimeccsére került sor. Akkor már a gyerekek hangjától volt hangos a sportcsarnok, és a felnőttek méltóak voltak tanítványaik eredményeihez, az a mérkőzés is érmihályfalvai, 4-1-es sikert eredményezett.