
Péntek délután a Gizella Művelődési Központban tartották az érmihályfalvi RMDSZ beszámoló és küldöttjelölő közgyűlését, Borsi Lóránt az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnökhelyettesének jelenlétében. Nyakó József a helyi RMDSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket, utána Borsi Lóránt beszélt az idei szuper választási év kihívásairól, és a kampányra való felkészülésről, majd ismertette a közgyűlés programját. Ezután következett Nyakó József elnök beszámolója amelynek első része az elmúlt időszak látványos megvalósításait mutatta be egy kisfilm segítségével. A második részben az RMDSZ helyi tanácsosainak és választmányának, valamint az RMDSZ Nőszervezet és a Szépkor Nyugdíjas Egyesület tagjainak közreműködésével létrejött rendezvények ismertetésével ismerkedhettek meg a gyűlés résztvevői. Ilyenek voltak a farsangi, szilveszteri, anyák napi rendezvények, a Nyíló Akác fesztivál, gyereknap, nemzeti ünnepeink, a március 15. és az 1956-os forradalom kitörésének méltó megünneplése. Tanszer adományok gyűjtése a hátrányos helyzetű gyerekeknek iskolakezdésre, ajándékcsomagok összeállítása az ünnepekre, jelenleg is zajlik a Nőszervezet ,,Szentelj te is kosarat” elnevezésű akciója, amelyre élelmiszer adományokat gyűjtenek a rászorulók részére. Igyekszünk megfelelni a lakosság elvárásainak, ugyanakkor szükségünk van a támogatásukra is, így az elért eredmények, sikerek tovább folytatódnak, továbbá fontos az RMDSZ tagságanak erősítése és fiatalitása, fogalmazott az elnök.

Karsai Attila megbízott polgármester, vetített képes beszámolója a számok tükrében mutatta be a település fejlődését napjainkig, valamint a folyamatban lévő és az elbírálásra váró pályázatokat. Az uszoda és a Gizella Művelődési Központ, a mobilitás program, utak aszfaltozása, csatornahálózat, járdák, korszerű közvilágítás, épül a 200 férőhelyes napközi, a tömbházak rehabilitálása, végéhez közeledik az új 12 tantermes épület elkészülte a gimnázium udvarán és a Zelk Zoltán Gimnázium régi épületének teljes felújítása. A folyamatban lévő pályázatok közül említést érdemel egy műhely építése és gépek beszerzése az 1-es számú Technológiai Líceum számára, iskolai és ovodai bútorzatok beszerzése, utak karbantartására alkalmas gépek vásárlása, a szennyvízcsatorna hálózat bővítése újabb 27 utcában, napelem park kivitelezése amely a város összes intézményeinek ellátását biztosítja, a Pásztorgaz és az Erkel Ferenc utca csatornahálózatának kiépítése, és 5 kilométer kerékpár út létesítése. Az Anghel Saligny program keretében 10 kilométer út leaszfaltozása, ide tartoznak a Százhold és a már csatorna hálózattal rendelkező, le nem aszfaltozott utcák. Az elöljáró beszámolójának végén a lakossági konzultáció eredményeit elemezte. A beszédek után a helyi küldöttek megválasztása következett a Nagyváradon rendezendő megyei küldöttjelölő gyűlésre.

Borsi Lóránt megköszönte a beszámolókat, majd gratulált az érmihályfalvi RMDSZ választmányának az elvégzett munkához.
Balázs József Attila