Érmihályfalván kezdte Mága Zoltán az erdélyi koncert körútját

Érmihályfalván kezdte Mága Zoltán az erdélyi koncert körútját
2022. August 1.
Érmihályfalván kezdte Mága Zoltán az erdélyi koncert körútját

Számszerint tizenhét erdélyi település templomában lép fel Mága Zoltán, ezek közül az első  az érmihályfalvi római katolikus templomban volt. Erdélyi Túrné 2022- elnevezést kapott a jótékonysági koncertsorozat, amelyre a művészt elkísérik a Budapesti Gipsy Virtuózok, a fellépéseket pedig az RMDSZ Nőszervezet segítségével koordinálják.

29-én, péntek délután 16 órára megteltek a katolikus templom padsorai, sőt a templom melletti sétányhoz kihelyezett vetítő köré is sokan ültek. A koncert sajnos később kezdődött el, mert késett a művész a határátkelő zsúfoltsága miatt. Majd egy órás várakozás után, Bíró Rozália RMDSZ-es parlamenti képviselőnő, az Európai Néppárt Nőszervezetének elnöke lépett a mikrofon elé, hogy köszöntse a koncertre érkezetteket. Elmondta, már rég tervei között szerepelt, hogy Érmihályfalvára, Bihar megye egyik kulturális oszlopára is elhozzanak egy ilyen nívós programot. Érmihályfalva és a környező települések lakosságnak is lehetőséget kell adni az ilyen és ehhez hasonló előadások megtekintésére. Ezután Gábor Éva tanítónő, a helyi RMDSZ Nőszervezet elnöknője, bevezetésképpen röviden bemutatta Mága Zoltán hegedűművész eddigi munkásságát, aki önzetlenül segít a rászorulókon, árvízkárosultakon, beteg gyerekeken, bántalmazott nőkön, de támogatta már templom felújítását vagy CT vásárlásához járult hozzá egy kórház számára. A művész komoly magyar állami kitüntetések birtokosa, repertoárjában szívesen szólaltat meg klasszikus darabokat Bach- tól Bartókig, cigányzenei feldolgozásokat, vagy világhírű filmek zenéit. Többek között fellépett a Budapesti Operaházban, a bécsi Konzerthausban, vagy a New Yorki Carnegie Hall- ban.

A bemutatás után  Mága Zoltán művész úr köszöntötte a közönséget, majd nyitányként Brahms 1. Magyar Táncát játszották, ami után J.S.Bach ,,Air’’ (a D-dur szvitből) következett. Népdalfeldolgozásai közül az ,,Elindúltam szép hazámból’’ címűt tárta közönsége elé. Megismerhettük zenekarának tagjait is az előadott darabok között, megajándékozta a gyerekeket, a legidősebb és a legtávolabbról érkezett érdeklődőt  egy-egy Mága CD-vel. Elárulta, szívesen jön Erdélybe, ahol mindig nagy szeretettel fogadja őt a hálás közönség, ebből a szeretetből merít erőt további munkájához. Játékát a közönség vastapsal honorálta, többek között a Monti csárdás, Kossuth-nóta és természetesen a bravúros vonókezelést igénylő ,,Pacsirta’’ is felhangzott a kiváló akusztikájú templomban. Rendkívüli élmény volt, amikor a művész a pacsirta trillázásának imitálása közben, váratlanul a ,,Csitári hegyek alatt’’népdal dallamára váltott. A közönség nem bírt ellenállni az ismert népdal hívásának, és a Budapesti Gipsy Virtuózok által kísérve, énekszóval, szívvel, lélekkel töltötte meg a templomot.

Elérkezett az adomány átadásának ünnepélyes pillanata, amikor Gábor Éva tanítónő ismertette, a mostani jótékonysági koncert adománylapjai bevételének egy részéből a 2021 március 15.-én covidban elhunyt Halász László özvegyét és gyerekeit támogatják. A másik rész a Kárpátaljai magyar családok megsegítésére lesz fordítva.

Ezután tovább folytatódott a közönség és művész közös produkciója a Székely himnusz és végezetül a Magyar himnusz eléneklésével. A csillogó szemek elárulták, valami csoda született itt,  ma délután.

Nyakó József az érmihályfalvi RMDSZ elnöke, lépett ezután a mikrofonhoz, akinek jelentős érdeme volt a koncert létrejöttében, köszönetet mondva, Mága Zoltán hegedűművésznek és zenekarának a felemelő pillanatokért, Bogdán István tisztelendő atyának, hogy helyt adott ennek a kivételes koncertnek, és minden közreműködőnek, akik nélkül nem jött volna létre ez a páratlan előadás. Magyarnak lenni csodálatos érzés, de igazán csak közösen megélve lehet az erejét érezni, minél többször legyen részünk benne, mondotta. Az érmihályfalvi emberek vendégszeretetére hívta fel a művész figyelmét Nyakó József, aminek kézzelfogható bizonyítékait három helybéli őstermelő termékeivel igazolta, amelyeket ők maguk adtak át, személyesen. Elsőként Gyula Lehel méhész és fia adta át ajándékát, majd Nagy Endre dinnyetermesztő és  lánya adták át ajándékukat, végül Hegedűs Attila szőlész-borász, derültséget keltve adta át ajándékát, szavai szerint, egy hegedűs egy másik hegedűsnek adja a Hegedűs pincészet borait.

Mága Zoltán megköszönte az ajándékokat, majd felajánlott ötven jegyet az újévi koncertjére, lehetősőget kínálva az újabb találkozásra.

Végezetül dedikálásra és közös fotók elkészítésére került sor.

Balázs József Attila

/ Kattintson a nagyobb képért! /

                                    

Keresés