Érmihályfalvi borászok Diószegen

Érmihályfalvi borászok Diószegen
2019. February 18.
Négy érmihályfalvi bortermelő vett részt a 18. bihardiószegi borversenyen. Alább az eredményeik.
/vlm/Image/Show/84/
Hegedüs Attila a verseny legnagyobb pontszámáért az Európai Borlovagrend Érmelléki Legátusának díját is átvehette (ismét)
Szombaton tartották meg Bihardiószegen, ahogyan a helyiek nevezik: az érmelléki borvidék fővárosában a 18. borversenyt. Helyben tartják a részvételi megyei rekordot, tavalyelőtt 311 borminta került a zsűri asztalára. Tavaly 277, idén újra több, 284 minta várt elbírálásra. A szervezők minden alkalommal alapos statisztikát készítenek, amiből például kiderül az is, hogy melyik borra melyik zsűritag mennyi pontot adott, de az is, hogy idén a 284 bor 156 borásztól gyűlt egybe, 28 településről.
Nem meglepő módon a legtöbb bor a helyi termelőktől származott (126 / 74), ezen a listán a második helyet Érmihályfalva foglalta el: 4 borász 18 bort vitt Diószegre. Alább a kategóriánkénti eredményeik:
Fehér száraz borok
Hegedüs Attila sauvignon blanc 2015 95.6667 pont nagyarany
Kovács Zoltán szürkebarát 2017 93.3333 pont arany
Hegedüs Attila szürkebarát 2015 92 pont arany
Hegedüs Attila tüdőszínű bakator 88.6667 pont arany
Hegedüs Attila sauvignon blanc 88.6667 pont arany
Hegedüs Attila hárslevelű-souvignon 2010 88.3333 pont arany
Hegedüs Attila generosa 2017 88.3333 pont arany
Hegedüs Attila rajnai rizling 2014 85.6667 pont ezüst
Hegedüs Attila szürkebarát 2016 85.6667 pont ezüst
Hegedüs Attila furmint 85.3333 pont ezüst
Kovács Zoltán sauvignon blanc 2017 81.3333 pont ezüst
Hegedüs Attila rajnai rizling 2017 74.6667 pont bronz
Fehér édes aromás borok
Kovács Zoltán traminer 65.6667 pont bronz
Vörös borok
Fechete Adrian merlot 86.3333 pont ezüst
Hegedüs Attila kékfrankos 2017 80 pont ezüst
Vincze Norbert merlot 79.6667 pont ezüst
Hegedüs Attila kékfrankos-merlot 2012 65.3333 pont bronz
Kovács Zoltán cabernet franc 65.3333 pont bronz.
(Az esemény részletes tudósítása ITT olvasható.)

Keresés