Érmihályfalvi jelenlét a XIX. semjéni falunapon

Érmihályfalvi jelenlét a XIX. semjéni falunapon
2017. August 21.
A hét végén tartott XIX. érsemjéni falunapon is jelentős volt az érmihályfalvi jelenlét, nem csak a nézők soraiban, de a programban résztvevők között is.
/vlm/Image/Show/84/

Szombaton, a gyerekek néptánc-gáláján a Fürge Lábak mezőségi, szatmári táncokat adott elő. Ugyancsak szombaton az Aladin Hero Team kick-box klub sportolói a szó szoros értelmében beugrottak (be-tigrisbukfenceztek) a színpadra, ahol első alkalommal tartottak harcművészeti bemutatót. Láttunk formagyakorlatokat, küzdelmet, cseréptörést, önvédelmi technikákat, miközben elhangzott, hogy az “aladinosok” hol mindenhol szerepeltek már sikerrel. A székelyhídi Tini Dance Center táncstúdió show-műsorában színpadra léphettek a TDC-tag Fresh Dance táncosai. Vasárnap délután tartottak bemutatót a Pusztai Farkasok hagyományőrző egyesület tagjai, később a Silver Wings Egyesület modern- és hip-hop táncosai szerepeltek. A falunap zárást jó kezekbe tették a szervezők, amikor a Playtime együttest hagyták a végére. Igaz, egy hirtelen jött késő esti lehűlés megtizedelte a publikumot, de főleg a fiatalabb generáció kitartott, a Semjénbe már hazajáró csapat pedig szinte éjfélig nyomatta a slágereket.

A legtöbb érdeklődőt azonban a szombaton megtartott roncsderbi vonzotta, melynek szervezői és résztvevői mihályfalviak voltak.

A 25. Nyíló Akác Napokon tartott roncsderbi sikerén felbuzdulva érmihályfalvi szervezők (Ax cu came SRL, Baghiu Ciprian, Turuczkai Béla) megnyerték a semjéni önkormányzat és a falunap szervezőinek együttműködését (amit ezúton is köszönnek) egy újabb látványosság megtartására. A Gáthegy nevű dombos-homokos határrészben napokkal korábban elkészült a pálya, melynek megközelítése az igen számos nézősereg számára is megmutatta, hogyan “kacsázhat” az autó az érmellék homokjában.

A rekkenő hőségben 10 “roncs” állt rajthoz (mihályfalviak), további kettő, melyeket neveztek, nem érkezett meg. A 3 – 3 – 4 járműves elosztásban a járgányok 3 kört mentek, majd a futamgyőztesek, a másodikok, harmadikok együtt küzdöttek tovább, míg kialakult a végső sorrend. Közben a “boxutcában” állandó volt a szerelés, bőgtek a motorok, a környező dombról a nézőseregnek jó kilátás nyílt a versenypályára. Nélkülözhetetlennek bizonyult a safety car (biztonsági autó) jelenléte, ami esetünkben egy Tempfli Zoltán vezette lánctalpas buldózer volt, melynek (a pályakarbantartás mellett) minden körben több autót is ki kellett tolni-húzni a homokcsapdából. A pontok összesítése után az első helyet a Vasvári csapat szerezte meg, második Ölyüs Ferenc (Pufi) csapata, harmadik a Ragacs csapat. A legviccesebb járgányért Miháli Sándor (Jimmy), a legjobban kivitelezettért a Ragacs csapat vehetett át különdíjat, a legjobb pilótának Ölyüs Ferencet választották. Végezetül a bátrabbak egy-egy körre beszállhattak a versenyroncsokba.

Keresés