
A Nyírbátorban (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) tartott költészet-napi esemény – melyen Gheri Judit könyvtáros társaságában vett részt Szilágyi Ferenc Hubart – a református iskola diákjainak énekeivel és szavalataival kezdődött. Csatári Balázsné nőegyleti elnök köszöntőbeszéde után Gyarmati Lászlóné mondott bevezetőt, aki a program moderátorának szerepét is betöltötte, majd Horváth Petra V. osztályos tanuló verse hangzott el.
A meghívott életútját, képzőművészeti és irodalmi munkásságát Gheri Judit mutatta be, majd Fodor Gvendolin VII. osztályos tanuló szavalt.
Ezt követően Szilágyi Ferenc Hubart beszélt a magyar líra nemes hagyományokra alapozó megújulásának szükségességéről, kitérve az Élő Magyar Líra Csarnoka irodalmi portál ez irányú törekvéseire (mely portálnak egyik főszerkesztő-helyettese – szerk.megj.)
Saját verseiből tizenhatot olvasott fel, elsősorban a Napkalászból arany pereg és a Lepke az Isten tenyerén című kötetekből.
Az est további részében a Nőegylet tagjai – köztük a szervezésben is jeleskedő Balla Katalinnal – adtak elő alkalomhoz illő verseket, elsősorban József Attila tollából, de néhányan a meghívott versei közül is szemelgettek. A kötött program után nem maradt el a dedikálás sem.
Záróakkordként a gazdagon terített büféasztalhoz járulhatott a mintegy harminc résztvevő, ahol meleg töltött káposzta és aprósütemény mellett folytathatták a kötetlen beszélgetést.