Érmihályfalvi részvétel a nagyváradi Festum Varadinum programsorozatában

Érmihályfalvi részvétel a nagyváradi Festum Varadinum programsorozatában
2022. June 8.
Érmihályfalvi részvétel a nagyváradi Festum Varadinum programsorozatában

Május 26.-án csütörtökön, a nagyváradi Festum Varadinum rendezvénysorozatának két olyan programja volt amelyen érmihályfalvi résztvevők is szerepeltek. Délelőtt a harmadik Kabos Endre diákolimpia került megrendezésre. Az első két alkalommal Érmihályfalván zajlottak a sportversenyek, idén a korosztályos futball, és kézilabda selejtezők voltak itt megrendezve, a döntőket a nagyváradi Sportiskola létesítményeiben rendezték.

Idén az eseményen részt vett Novák Károly Eduárd paralimpiai bajnok kerékpározó, ifjúsági és sportminiszter, Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Ramona Tăutu testnevelésért felelős tanfelügyelő, valamint Szabó Ödön parlamenti képviselő. Zeffer Tímea főszervező, az érmihályfalvi 1-es számú Technológiai Líceum igazgatója hangsúlyozta, igazi sikertörténet a Kabos Endre diákolimpia amely nem csak az egykori többszörös olimpiai bajnok emlékét hivatott ápolni, hanem a tehetséggondozás, utánpótlásnevelés, és az egészséges életmód népszerűsítése is cél ezzel a rendezvénnyel. Az általa igazgatott intézmény mellett a Zelk Zoltán Gimnázium, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség, a Nagyváradi Crișul Sportklub, a Nagyváradi Sportiskola a megyei RMDSZ, általános iskolák, valamint testnevelő tanárok és edzők mind nagyon sokat tettek a diákolimpia sikeréért. A megye 17 iskolájából összesen 350, ebből Érmihályfalváról 45 diák vett részt a versenyeken.

A következő érmihályfalvi tanulók értek el helyezéseket a diákolimpián:

Zelk Zoltán Gimnázium: Sütő Balázs 8.osztályos tanuló első lett kislabda dobásban és 100 méteres gyorsfutásban, Tankó Alexa 8.oszt. tanuló második lett távolugrásban és Varga Barbara 8.oszt. tanuló második lett 80 méteres gyorsfutásban, szintén második lett a lányok kézilabda csapata. Felkészítő tanáraik,  Csengeri Csongor és Budár Bálint.

1-es számú Technológiai Líceum: Kórodi Margit 10. osztályos tanuló első, míg Nagy Lara 11.oszt. tanuló harmadik  lett 800 méteres terepfutásban, Sütő Gergő 11.oszt. tanuló 1000 méteres terepfutásban második, 100 méteres gyorsfutásban harmadik helyezést ért el. Plangár Réka 12.oszt. tanuló 80 méteres gyorsfutásban harmadik, Darida Ádám 11.oszt. tanuló 100 méteres gyorsfutásban második lett. A líceum női kézilabda csapata ugyancsak második helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Bánházi Miklós volt.

Délután a várban, minden Bihar megyei és nagyváradi magyar tannyelvű végzős osztály, ünnepélyes közös búcsúztatására került sor. Immár hagyományosan a ,,Téglák a falban’’ című összesítő kiadványt mutatták be, amelyben a megye magyar iskoláinak végzős diákjai, valamint az őket oktató pedagógusok névsora és közös élményleírása szerepel. A kötet bemutatója és átadása után a szervezők (Bihar megyei Rákóczi Szövetség és a Partium Alapítvány) a résztvevőknek egy Tóth Andi koncerttel kedveskedtek. Az 1-es számú Technológiai Líceum végzősei közül 65 diák, az öt osztályfőnök és az igazgatónő vett részt. A diákolimpia résztvevői és a végzős diákok szállítását az önkormányzat és Nyakó József polgármester támogatta.

Balázs József Attila

/Kattintson a nagyobb képért!/

Keresés