Érmihályfalvi sikerek a keserűi szavalóversenyen

Érmihályfalvi sikerek a keserűi szavalóversenyen
2015. April 20.
Érmihályfalva több szinten is képviseltette magát az elmúlt hét végén Érkeserűben tartott szavalóversenyen. A mikrofon elé állt diákok valamennyien kitűnően szerepeltek.
/vlm/Image/Show/84/
A GGG tagjai Boros Emőke tanárnővel Érkeserűben (fotó: Sütő Judit)

A Budapesten született, de az Érmelléken otthonra talált Számadó Ernő költő tiszteletére a hetedik szavalóversenyt tartották meg az elmúlt szombaton Érkeserűben.
Az ünnepség kora délelőtt Számadó Ernő szobránál kezdődött, ahol máris szerephez jutottak az érmihályfalviak: a köszöntőbeszédek után Kardos M. Róbert színművész mellett Boros József és Boros Emőke tanárok szavaltak, a szobor koszorúzását megelőzően.
A felújított kultúrházban – ahol ez volt az első közösségi rendezvény – a verseny előtt a GGG Irodalmi Stúdió mutatta be – Pető Csilla tanfelügyelő későbbi szavaival élve – “magas művészi fokon” erre az alkalomra összeállított Számadó Ernő-műsorát.
A szavalók mezőnyében három érmihályfalvi állt mikrofonhoz, és valamennyiüket szólították az eredményhirdetéskor is: az ötödikesek-hatodikosok mezőnyében Tóth Judit Eszter második lett, a hetedikesek-nyolcadikosoknál Kelemen Lilla első helyet szerzett. A szavalóverseny tavaly alapított fődíját Kovács Csenge kapta.
A zsűriben is képviseltettünk, hiszen Pető Csilla tanfelügyelő mellett Boros József tanár és Sütő Éva újságíró/költő alkotta azt. Sőt, a kiállítók sorában is jelen voltunk: Jakó Jolán óvónő mézeskalács-alkotásait nem csak megnézni lehetett, de mint az esemény egyik támogatója, azokból ajánlott is fel, hogy a szervezők ajándékként adhassák a vendégeknek.

Keresés