
Idén ötödik alkalommal szervezik meg az Őszirózsa címet viselő népdaléneklési vetélkedőt általános iskolás diákoknak. Október 30-án zajlott a körzeti szakasz Margittán, melyre Bályok, Berettyószéplak, Érmihályfalva, Magyarkéc, Margitta Monospetri, Székelyhíd és Tóti képviseletében érkeztek versenyzők. A gyerekeknek 3 népdallal kellett készülni, melyek közül kettőt adtak elő.
Érmihályfalvát három kislány képviselte: Balázs Borbála és Darabont Gréta II.C. osztályos diákok (tanítónők Molnár Lilla és Béres Beáta), illetve Darabont Panna IV.C.-s diák (tanítónők Karászi Éva és Király Zsuzsanna).
Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy zsűri döntésének értelmében a Darabont lányok bejutottak az Élesden tartott megyei döntőbe, kategóriáik első helyein végezve.
Élesden október 2-án tartották a megyei döntőt, ahol újra háromból két népdalt kellett elénekelni. Az október 11-én a Temes megyei Újszentesen sorra kerülő országos döntőbe Darabont Gréta kategóriája 3. helyén végezve jutott be! Gratulálunk neki, illetve mindhárom versenyzőnek, akik képviselték városunkat a versenyen.
Alábbi képünkön a hátsó sorban Darabont Panna, a felkészítők között Karászi Éva tanítónő.