Idén rendezték volna Székelyhídon a XX. Érmelléki Őszt, azonban a város vezetői úgy döntöttek, hogy változtatnak: a fesztivál ezentúl egy egynapos, inkább hagyományőrzésre hangsúlyt fektető rendezvény lesz, helyét átveszi a városnapnak keresztel ünnepség, melyet ezentúl június végén tartanak évente. Az időpontot egyrészt az indokolta, hogy idén éppen 10 éve, ebben az időszakban nyilvánították várossá Székelyhídat, másrészt pedig az időjárás is kedvezőbb, mint szeptember elején, amikor az Érmelléki Ősz volt.
Pénteken délután tartották az ebben a formában tehát első városnap megnyitóját. Ennek érmihályfalvi résztvevői is voltak: a programban szerepelt a helyi Tini Dance Center táncstúdió több csoportja, köztük a Fresh Dance is, mely a TDC legfiatalabb (legutóbb alakult) csapata. A gyerekek tánca nagy sikert aratott, a közönség soraiban természetesen ott voltak az őket elkísérő szülők is.
A székelyhídi városnap szombati és vasárnapi programja ide kattintva olvasható.