A két “félidőben” megtartott összejövetel első részére a 3 gyereklabdarúgó, illetve a női kézilabda csapat volt hivatalos. A kultúrház kistermében Fele Attila klubelnök köszöntötte nem csak a sportolókat, de edzőiket, illetve a klub vezetőségi tagjait is. Utóbbiakat bemutatta a gyerekeknek, hogy ők is tudják, kik vesznek részt a klub közvetlen működtetésében. Ebben a formában ez az első ilyen év végi találkozó, mondta az elnök.
Az idén elért eredményekhez gratulált Nyakó József polgármester a gyerekeknek, illetve az edzőknek, utóbbiaknak ahhoz is, hogy ilyen sok – mintegy 60 volt jelen – fiatalt fognak össze a sport erejével. A siker “íze” nagyon fontos nem csak a pályán, de a fiatalok személyiségének kialakulásában is, ugyanakkor a sport a közösségépítésben is kiemelkedő fontossággal bír, mondta a polgármester, hozzáfűzve, hogy a továbbiakban is minden lehető támogatást megadnak a sportolóknak, hogy azok csak a jó szereplésre összpontosíthassanak.
Krizsán Csaba vezetőségi tag felelevenítette, hogy a városban több sportágnak is komoly hagyományai vannak, ám támogatást találni a most is működőknek talán nehezebb, mint valaha. Ő is további támogatást ígért, tekintve, hogy sok ígéretes tehetség van a pályákon.
Szabó Zoltán edző-testnevelő tanár hangsúlyozta: nem válik mindenki élsportolóvá, de aki megérzi a sport “illatát”, az abban egy életre nyomot, maradandó szép emlékeket hagy.
Csengeri Csongor igazgató-testnevelő tanár megköszönte a támogatásokat, aláhúzva, hogy a szorgalom mindig meghozza eredményét.
A beszédek után a pizza-szeleteké és az üdítőé lett a főszerep.
Egy óra múltán már a labdarúgó felnőtt csapat volt a “vendég”, bár az asztalok mellett több sportoló is még hivatalosan kiskorú. Mindezt figyelembe véve értékelte a csapat teljesítményét dicséretesnek a polgármester, hozzátéve, hogy reménykedünk a tavaszi még jobb teljesítményben, és a célul tűzött bajnoki cím megszerzésében – de ha az mégsem sikerülne, akkor sem lesz katasztrófa. Megígérte: a tavaszi szezon végén a játékosok megválaszthatják maguk közül a legjobbat, aki számottevő díjat kap majd. Az asztalra bográcsos került, illetve ital is, és természetesen sem a korábbi, sem az utóbbi esetben nem maradtak el az újévi jókívánságok.