Évzárót tartottak a fiatal focistáknak is

Évzárót tartottak a fiatal focistáknak is
2018. December 24.
A felnőtt csapat után az ifjúsági és utánpótlás labdarúgó csapatok számára is megtartotta az évzáró összejövetelt az Unirea klub.
/vlm/Image/Show/84/

Pénteken délután a Gödör rendezvényházban mintegy 60 ifjú sportoló gyűlt össze, az ifjúsági, továbbá a junior C, D és E csapatok tagjai, de jelen volt Fele Attila klubelnök, Szalai Zoltán alelnök, illetve ifj. Fele Sándor, Szabó Zoltán, Csűri Sándor és Szász Attila edzők, meghívottként pedig Nyakó József polgármester.

Köszöntőjében Fele Attila megköszönte a fiataloknak, hogy a klub tagjai, hogy a tanulás mellett vállalják a sportolással járó áldozatot, az egészséges életet választották a modern világ kihívásai közepette.

Nyakó József elismerését fejezte ki a sportolóknak és edzőiknek egyaránt, megkérve őket, tolmácsolják köszönetét a szülőknek is. Felhívta azonban a figyelmet arra is, hogy senki ne essen a túlértékelés hibájába, hiszen kevesen lehetnek “sztárok”, ellenben mindenkor szükség van azokra, akik szülőföldjükön állnak helyt, például a sportban is. Az egyik cél pedig éppen ez lenne: helyi labdarúgókkal elérni olyan eredményeket, melyek kivívják a szurkolók elismerését.

Szabó Zoltán büszkén nyugtázta, hogy az Unireának minden lehető korosztályban van csapata a bajnokságban. Kérdésére minden jelenvolt gyerek keze a magasba lendült, ebből megtudtuk, hogy valójában valamennyien híres focisták szeretnének lenni – erre néhányuknak meg is van az esélye, hiszen, mint elhangzott, többek után is érdeklődnek neves klubok.

Csűri Sándor szerint sok tehetség van a fiatalok között, csak rajtuk múlik, milyen eredményeket érnek el.

ifj. Fele Sándor felhívta a gyerekek figyelmét: mindenkinek van esélye a maga idejében a felnőtt csapatba kerülésre, és senki kedvét ne vegye el, ha jelenlegi csapatában nem mindig sikerül győzni, hiszen esetükben még nem feltétlen a győzelem, hanem a versenyzés, a fejlődés az elsődleges.

Szalai Zoltán azt kérte, hogy a téli szünet alatt se hagyják abba az edzést, ha nem is szervezett formában, de egy kis erőnlétet fenntartó mozgást mindenki tud végezni otthon is.

A beszédek után a pizzával, kaláccsal, üdítővel megrakott asztalok kerültek a középpontba.

A találkozón Nyakó József bejelentette: a bajnokság végén, hagyományteremtő szándékkal, minden korosztály legjobbját jutalmaznák, a díjazottakat pedig saját csapattársaik szavazatai alapján választanák ki. Az ötletet mind az edzők, mint a fiatal sportolók örömmel fogadták.

Keresés