Fábián Zoltán nagykoncert volt Érmihályfalván

Fábián Zoltán nagykoncert volt Érmihályfalván
2026. March 17.
Fabian

Hétfő délután Fábián Zoltán és barátai, dr. Juhász István és Pad Richárd az Őrzöm a lángot  című koncertjével léptek fel a Gizella Művelődési Központban. A rendezvény az Érmihályfalvi 1. Számú Technológiai Líceum szervezésében és a Petőfi Sándor Program koordinálásában került a nézők elé.

A közönséget Zeffer Tímea főszervező, a líceum igazgatónője köszöntötte, röviden bemutatta az előadó kulturális tevékenységét, amelyből megtudhattuk, hogy az erdélyi születésű Fábián Zoltán, zeneszerző, zenész elsősorban az énekelt vers és a rockzene műfajában tevékenykedik. Életét és munkásságát a magyar megmaradás szolgálatába állította, küldetésének pedig a fiatal nemzedékek megszólítását tekinti. Az igazgatónő megköszönte Karsai Attila polgármester hathatós segítségét, amellyel a líceum által szervezett programokat támogatja. Megköszönte Szabó Nóra a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság Petőfi Sándor Program koordinátorának közreműködését, valamint Erdei Róbert és Roșca Sándor támogatását a rendezvény létrejöttében. Köszöntő szavai után felkérte Karsai Attila polgármestert, ossza meg a rendezvénnyel kapcsolatos gondolatait. Az elöljáró többek között így fogalmazott: Az elmúlt időszakban többen jelezték, szívesen részt vennének Érmihályfalván is Fábián Zoltán koncertjén. Most alkalom nyílt rá, és jó érzés látni, hogy a vasárnapi ünnepi megemlékezés után, amely részben ugyancsak itt a Gizella Művelődési Központban zajlott, ismét megteltek a széksorok. Ez is azt bizonyítja, városunkban van igény, van érdeklődés a nemzeti öntudatot erősítő, nívós rendezvényekre.

Utána Szabó Nóra mutatta be a Petőfi Sándor Program tevékenységét. Például 2015 óta ösztöndíjasokat küldenek a Kárpát-medence különböző pontjaira. Az ösztöndíjasok feladata az értékek átadása, a nemzeti identitás megtartása és lehetőségek szerinti erősítése. Ilyen ösztöndíjas Fábián Zoltán is, aki nem csak előadó, hanem annak a küldetésnek a képviselője, aki munkájával, zenéivel, dalszövegeivel nagyon fontos hidakat épít a közösségek illetve nemzedékek között.

A beszédek után Fábián Zoltán és zenésztársai vették birtokba a színpadot, felhangzottak a már jól ismert, közkedvelt dalok, mint az: Őrzöm a lángot, Végtelen mező, Legyen a tiéd, Mag, A legnagyobb érték, stb. A koncerten közre működtek a Nyíló Akác Néptáncegyüttes táncosai is.

A koncert ingyenes volt, önkéntes alapon a Csilinka gyermekkórust lehetett támogatni.

Balázs József Attila

Keresés