
A gyerekek érkezésükkor sorszámot kaptak, amelyet a nap végén tombolahúzáskor hasznosítottak. A különleges nap arcfestéssel kezdődött, majd következett a verses-énekes bemutatkozás, ahol mindenki elmondta kinek-minek öltözött: voltak mesebeli hercegnők, boszorkányok, pillangók, kalózok és szuperhősök, de egyedibb jelmezek is, például karácsonyfa, mókus, cica, popsztár.
A gyerekek ezután megmutathatták ügyességüket: volt újságos táncverseny, zenehallgatás (a nemrég kapott számítógépről), csokievés késsel-villával, rollerezés, pattogás és természetesen a hagyományosnak mondható fánkevő verseny sem maradhatott el.
Belényesi Katalin munkáját néhány szülő és nagymama is segítette, akik néha még a játékokba is bekapcsolódtak. A tanítónéni ezúton szeretne köszönetet mondani nekik, valamint Martin Goudriaan és Ad Van’t Hof holland uraknak, akik 20 számítógéppel ajándékozták meg az érmihályfalvi magyar szakos tanítókat, szebbé és könnyebbé téve így ünnepeiket, hétköznapjaikat. Köszönet érte!
(Megjegyzés: Honlapunk bármikor szívesen fogadja a tanítónénik, óvónénik hasonló beszámolóit, bármilyen eseményekről. A kapcsolatfelvétel a legkönnyebb és legpraktikusabb az ermihalyfalva ro Facebook-profilon.)