Felvonultattuk “értékeinket”

Felvonultattuk “értékeinket”
2019. May 17.
A hagyományos felvonulással kezdődött, majd ünnepi beszédekkel folytatódott a megnyitó.
/vlm/Image/Show/84/
A műsorfüzet szerint XXVII. Nyíló Akác Napok 10 programján már túl is voltunk, mikor péntek délután sor került a hivatalos megnyitóra. A színpadról Boros Emőke, Geszti Ivett és Balogh Béla (Dodó) köszöntötték műsorvezetői minőségükben a főtéren egybegyűlteket, majd megkezdődött a hagyományos felvonulás. Ebben végigvonultak a főtéren – ahogyan később elhangzott – értékeink: kisebb – nagyobb sportolók, modern- és néptáncosok, menettáncosok, akik a színpadra is felmentek, hogy a bemondók bemutathassák őket a közönségnek.
A fesztivált Nyakó József polgármester nyitotta meg, miután röviden köszöntötte a hallgatóságot, a vendégeket, és már most bejelentette, hogy jövőre ünnepeljük a város első írásos említésének 750. évfordulóját, ami a következő fesztivál műsorában is tükröződni fog.
Következő szónok Cseke Attila szenátor volt, az RMDSZ Bihar megyei elnöke, akinek véleménye szerint egy hasonló rendezvény célja, hogy felmutassa a házigazdák értékeit, márpedig Érmihályfalvának van bőven megmutatnivalója.
Pánczél Károly országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke felelevenítette találkozását az érmellékiekkel Dabason (a március 15-i ünnepség kapcsán), majd a fesztivál(ok) jelentőségeként emelte ki, hogy lehetőséget ad(nak) egyebek mellett a testvérvárosok találkozójára, és ez már akkor is így volt, amikor a nemzeti összetartozás érzésének ápolása nem emelkedett nemzetpolitikai céllá. A politikus, tartva magát szokásához, egy bölcsőt hozott magával (mint később megtudtuk, a sorban a 86. darabot), hogy azt átadja egy helyi fiatal párnak, kik gyerekáldás előtt állnak, ezzel is megmaradás üzenetét tolmácsolva. A bölcsőt Csonka Gábor és felesége, Emőke vehette át.
Tasó László országgyűlési képviselő a megmaradás, a tisztelet, és a békés egymás mellett élés fontosságát hangsúlyozta. Hozzátette: ezeken sokat kell dolgozni, de akkor az akadályok elhárulnak, “csak ne tévesszük el az irányt”.
Pásztor Sándor, a Megyei Tanács elnöke szerint Érmihályfalva ünnepe egy viszonyítási alappá nőtte ki magát, és – mintegy válaszként Tasó László korábbi szavaira – hozzátette: szívünk és eszünk is a helyén van, amikor kiválasztjuk a fejlődésünk irányát.
Florica Chereches, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője a sok felvonult fiatalhoz gratulált a szervezőknek, hozzátéve: a magyar közösségben szorgalmazzák a román nyelv megtanulását, az esélyegyenlőség érdekében.
A testvérvárosok üdvözletét tolmácsolta Szögedi Anna tornaljai polgármester, Bagdi Sándor nyírbélteki polgármester, Hegedűs Péter, balmazújvárosi polgármester, Szakács László baróti alpolgármester, Szász József Budapest XVI. kerületének alpolgármestere. A továbbiakban a menettáncosok, a modern- és néptáncosok foglalták el a színpadot, műsorukkal fejeződött be a megnyitó.

Keresés