Ahogyan arról a helyi sajtó beszámolt, a nagyváradi Euro Foto Art Egyesület által szervezett II.Nemzetközi Fotóművészeti Szalon résztvevői között kimagasló eredményeket értek el az Érmellék 2009 Fotóklub tagjai. Kollégáink a “Festői Bihar” című és témájú fotóversenyre beküldött minden alkotása kitűnőre vizsgázott, a két aranyérmet is fotósaink hozták el.
Kovács Emese, a versengés abszolút győztese, a színes kategóriában kapott aranyérmén kívül még három különdíjat is magáénak mondhat. Ovidiu Pop, Váradon élő klubtársunk, a fekete-fehér kategória aranyérmese lett, ezen kívül különdíjjal is értékelte munkáit a nemzetközi zsűri. Crisan Sándor (klubunk alelnöke) is szépen szerepelt. Négy fotója “került falra”, vagyis a több mint 200 beküldött alkotásból az ő műveit is beválasztották a szalon legsikeresebb művészfotói közé.
Szerdán, október 30-án volt az ünnepélyes díjátadás, egyben kiállításmegnyitó is az Euro Foto Art Galériában.
A mintegy 50 érdeklődő először Thurzó Sándor brácsaművész játékát hallgatva hangolódott az ünnepélyes pillanatokra, majd Tóth István, az említett egyesület elnöke, és Ramona Novicov műkritikus méltatta az alkotókat, és műveiket. Külön kiemelték klubunk példás aktivitását, tagjainak sikeres szereplését. Ezután következett az ünnepélyes díjátadás. Az alkotások megtekintése és kiértékelése után közös fotó készült, és baráti beszélgetéssel folytattuk az estét.
Bíró Károly
az Érmellék 2009 Fotóklub elnöke