Frontális ütközés a ködben

Frontális ütközés a ködben
2015. October 22.
Súlyos balesethez riasztották csütörtökön reggel az érmihályfalvi és székelyhídi gyorsmentőket: két gépjármű frontálisan ütközött Érmihályfalva határában, az érkörtvélyesi kijárat közelében.
/vlm/Image/Show/84/
A személygépkocsit szét kellett vágni a benne rekedtek kiszabaditásához (fotó: ISU Bihor)

Amint a rendőrségi helyszínelésből kiderült, a Körtvélyes felől érkező személyautó vezetője nem a látási viszonyoknak megfelelően vezette járművét, a ködben a mintegy 50 méteres látótávolság ellenére veszélyes előzésbe kezdett és frontálisan ütközött a ködből előbukkanó kisteherautóval. A helyszínre érkező mentő alakulatok azonnal megkezdték a személyautó roncsának szétvágását, hogy kiszabadítsák a benne rekedt három személyt. Az anyósülésen utazó 43 éves hölgy még a helyszínen életét vesztette, bár a mentősök egy órán át küzdöttek életéért és próbálkoztak újraélesztésével. A két sofőrt információnk szerint nem életveszélyes sérülésekkel, míg a szintén a személyautóban utazó egy férfit már életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.
A szerencsétlenség a helyiek által Gorvaiként ismert tanya, az országútról az oda vezető bekötőút közelében történt. Még órákkal az eset után is megrázó volt a helyszínen járni: az úttesten maradt olajfoltot homokkal semlegesítették, a roncsokat elszállították ugyan, de az árokban még bőven voltak karosszéria-darabok, illetve a járművekből szerte szét repült apróbb személyes holmik. Az úttesten hosszan mutatják a féknyomok, hogy az előzött és az előzésben volt autóban is észlelték a veszélyt, de mint kiderült, már nem lehetett elkerülni a végzetes ütközést…
(erdon.ro / Rencz Csaba)

Keresés