Gólyalábasok a piacon

Gólyalábasok a piacon
2013. May 16.
A csütörtöki piaci forgatag hangulatát a debreceni Ort-Iki Báb- és Utcaszínház mutatványosai tették hangulatossá. A pénteki megnyitó idején a főtéren is lehet majd találkozni velük.
/vlm/Image/Show/84/
Át lehetett bújni a "csodakapun"

A Nyíló Akác Napok – illetve az őszi Dióverő Szíp Napok is – emlékeztetnek arra, hogy Érmihályfalva annak idején két nagy vásár tartására jogosult város volt.
Most sem maradt el a vásár “bevonása” a programba: a hetivásár helyszínén Nyakó József polgármester csupán pár szóban köszöntötte az ott megjelentek, jó szórakozást kívánva mindenkinek az előttük állt fesztiválhoz.
Ehhez azonnal megteremtette az alaphangulatot a hely szelleméhez igazodva a debreceni Ort-Iki Báb-és Utcaszínház, melynek tagjai gólyalábon téblábolva, bioenergiával és szilvapálinkával működtetett zászlóforgatókkal pezsdítették a hangulatot. Ránézésre kiválasztották Érmihályfalva “legbátrabb hölgyét”, aki azért némi kétkedéssel és félsszel állt az ostorát pattogtató mutatványos elé, de természetesen huncutság volt a dologban.

Az órásira “nőtt” Nagy (született Kis) Marit is megismerhettük, aki rettenetes erővel talicskázta kapatos urát, Jóskát. Bár a műsort az előadók bevallása szerint 6 óra 48 perc hosszúságúra tervezték, 20 percre szűkítették végül, de arra azért maradt idő, hogy mindazok, akik további 987 esztendőre szerencsések szándékoztak maradni, átbújjanak a “csodakapun”, ami nem volt más, mint a széttárt gólyalábak.
Az utcaszínházasok ezután a piaci sátrak közé is bebokáztak, és a főtéren is fordultak egyet. A pénteki megnyitón újra lehet majd találkozni velük.