Bár az időjárási előrejelzések nem voltak kedvezőek, az eső elkerülte a helyi RMDSZ-Nőszervezet, az Activ Fitness csoport, az Ave Miriam Egyesület és a Bartók Béla Művelődési Ház közös rendezvényét, és talán még jó is volt, hogy a tűző napsütés is, így nem került sor a “menekülési útvonalként” kijelölt sportcsarnok használatára. A kora délelőttitől a késő délutáni órákig folyamatosan voltak programok, és a több száz fős érdeklődő publikum nagyrésze végig kitartott, míg mások rövidebb időt töltöttek az eseményen. A gyerekeket ugrálóvár várta, melynek “falai” úgy rengtek az ostromtól, mintha csak egy rajzfilmben lettek volna, a körhintán fonott vesszőkosárba ülhettek az apróságok. Három póniló nagy türelemmel járt körbe-körbe a kis lovasokkal, a lelátó előtt a kultúrház menet-, modern- és néptánccsoportjai váltogatták egymást, a nézőseregre időnként cukorkaeső esett. Az RMDSZ-Nőszervezet sátrában mintegy 300 lángost sütöttek és osztottal szét szorgos kezek.
Nagy sikert arattak az arcfestő és lufihajtogató bohócok, de talán még nagyobbat a családi staféta, melybe 22 három fős csapat nevezett be (jellemzően anyuka, apuka, gyerek), és sokszor a szó szoros értelmében mindent elsodró lendülettel futottak, szlalomoztak, bukfenceztek. A győzelmet a Sütő család szerezte meg, a Szilágyi és az Oláh család előtt, jutalmuk egy PC tablet, egy fényképezőgép és egy digitális képkeret volt. De nem csak szórakozni lehetett, egy hatalmas konténerbe adományokat gyűjtöttek (ruhaneműt, játékokat, élelmiszert), amit egy helyi, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó alapítvány kap meg. A tombolán szintén egy PC tablet talált gazdára, a nap méltó befejezéseként pedig a magyarországi Bojtorján együttes frontembere, Pomázi Zoltán adott nagy sikerű koncertet.
(erdon.ro)